Két héttel a debreceni öttusa Európa-bajnokság (2010. július 15-20., Debreceni Sportcentrum, Gyulai István Atlétikai Stadion, Debreceni Sportuszoda) kezdete előtt a kontinensviadal apropójából tartottak sajtótájékoztató Budapesten, a Sportok Házában. Az eseményen egy ünnepélyes aktusra is sor került: Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Szabó Lajos, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke aláírta azt az együttműködési szerződést, amely lehetővé teszi a verseny színvonalas lebonyolítását.
A résztvevőket Szabó Lajos köszöntötte, aki elmondta: örül, hogy Debrecen a házigazdája az EB-nak, hiszen a cívisváros híresen sportszerető megyeszékhely, így méltó körülmények között rendezhetik meg az Európa-bajnokságot. A viadalon 25 ország versenyzői indulnak, köztük az öttusa legnagyobbjai, így természetesen a mieink is.
Kósa Lajos arra emlékeztetett, hogy Debrecen 10 év alatt immár a 18. világversenynek ad otthont. A polgármester elmondta: örömére szolgál, hogy ez a nagy hagyományú sportág is ilyen szinten bemutatkozik a cívisvárosban. Az EB lebonyolításának költsége 45 millió forint, ehhez a létesítmények használatának felajánlása révén 17 millió forint értékben járul hozzá a város. – Kulcsszerepet szánunk a sportnak – szögezte le Kósa Lajos, erősítve eddigi elkötelezettségét. Az is kiderült, hogy az álom egy ifjúsági olimpia megrendezése.
Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója elmondta, hogy eddig 13 hazai sportági szövetséggel dolgozott együtt munkatársaival a világversenyek kapcsán, és külön örömére szolgál az öttusázókkal való remek együttműködés. Az igazgató annak a reményének is hangot adott, hogy több magyar éremnek is tapsolhat majd a vélhetően szépszámú szurkolósereg. (A belépés a versenyekre ingyenes lesz!). Külön megemlítendő, hogy az EB-n búcsúztatják el hivatalosan Vörös Zsuzsanna olimpia bajnokot, a sportág egyik legnépszerűbb egyéniségét.
Kálnoki Kis Attila, korábbi világbajnok öttusázó, a szövetség főtitkára bemutatta a verseny honlapját, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány pedig az esélyekről szólt: a férfiaktól érmeket – köztük legalább egy aranyat – remél, míg a hölgyektől dobogós helyezések szerzése az elvárás.
A debreceni EB egyik nagy esélyese, Marosi Ádám (világbajnok, Világkupa-győztes) arról beszélt, hogy az öttusa a modern sportok gladiátorküzdelme, igazi küzdősport, amely – a szabályváltozásoknak is hála – szerte Európában minden versenyen ezreket vonz. Remélhetőleg így lesz ez a cívisvárosban is, mert szükség lesz a közönségre: Magyarországon a magyar aranyak ragyognak a legfényesebben.
A verseny internetes honlapja |