|
|
| |
| Balmazújváros - Balmazújváros az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett LEKI 2007 (leghátrányosabb kistérségek felzárkóztatásának támogatására vonatkozó) pályázaton részesült pozitív elbírálásban 2007. év nyarán, melynek révén megépülhetett a város műfüves
futballpályája. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Debrecen - A Debreceni Sportcentrum Kht. rendezi meg az országos atlétikai bajnokságát - az erről szóló szerződést kedden sajtótájékoztatón írta alá Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára és Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kht. ügyvezető igazgatója. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Szolnok - A férfi kosárlabda NB I rájátszásának elődöntőjében a tavalyi döntősök csaptak össze. Akkor a Szolnok jött ki győztesen, a Körmend azonban nem tudott visszavágni, mert az Olaj hazai pályán simán nyert.
sport |
| |
|
| |
|
|
| |
| Szolnok - Egy fordulóval a bajnokságok befejezése előtt mind a férfi, mind a női bajnokságban eldőlt a bajnoki cím sorsa. A Jadberg női OB I-ben és a férfi OB II-ben egyaránt Szolnokra került az aranyérem. Kérdéses még, hogy a Blast férfi OB I-ben a Miskolci Betyárok, vagy a Torpedo kaphat papíron könnyebb ellenfelet az osztályozón. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A hétvégi válogatón győztes, olimpiai címvédő Kovács Katalin, Janics Natasa páros helyett a Szegeden második, fiatal Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó indul a nők 500 m-es versenyében a csütörtökön kezdődő, milánói olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon - döntött a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Szolnokon került megrendezésre az Aranykrajcár Kupa, a Magyar Kick-boksz Szakszövetség felnőtt light-contact Országos Bajnokságának első fordulója, amelyen 18 egyesület 68 indulója vett részt. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Szeged hazai pályán öt játszmában nyert a Debrecen ellen, ezzel megszerezte a hetedik helyet a férfi röplabda NB I-es ligabajnokságban. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Harmadik helyen végzett Talmácsi Gábor a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájának Kínai Nagydíján. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A sportban sincs értelme a „ha”-val kezdődő mondatoknak, most mégis azt kell mondani: talán ha az utolsó tíz percben Mouton nem csak egyetlen labdát kap, megnyerhette volna a mérkőzést az NYKK. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Néhány hetes szünet után ezen a hétvégén folytatódik a gyorsasági motoros-világbajnokság küzdelemsorozata. A 125 köbcentiméteres géposztályban címvédő Talmácsi Gábor az ötödik helyen zárt az első időmérő edzésen Kínában. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Manchester United portugál klasszisát választották az Év játékosának Angliában a szakújságírók (is). Cristiano Ronaldo zsinórban másodszor zsebelte be az elismerést. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az eredmény alapján nyugodtan mondhatnánk, sima 3:0-ás győzelemet arattott az NRK a Magyar Bajnokság döntőjének első mérkőzésén a Vasas ellen. Volt azért izgalom a meccsen! |
| |
|
| |
|
|
| |
| Kétgólos hátrányból várja csapatunk a jövő hét szerdán esedékes Ligakupa-visszavágót, miután 2-0-ra kikapott. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Nagyon szép eredménnyel zárta Rizi első versenyét Suzuki GSX-R 1000-sének nyergében. A Lausitzringen vette kezdetét a 2008-as Nemzetközi Német Motorosbajnokság (IDM), melynek népes Superbike mezőnyében áll rajthoz a magyar kiválóság. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Frank Rijkaard szerint a szurkolóknak a BL-búcsú után sincs okuk támadni játékosait. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Szolnoki MÁV SE hat sportolója is tagja lett a júniusi lengyelországi szumó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottnak. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Miután az NRK szombaton Budapesten is győzedelmeskedett a BSE ellen, csak az volt kérdéses, hány szettes lesz a harmadik összecsapásuk. Abban pedig mindenki tuti biztos volt, a Vasas vár a fináléban a címvédőre. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Történelme legfontosabb mérkőzésére készült a Ukrajna ellen a magyar válogatott a japán Szapporóban rendezett divízió I-es világbajnokság utolsó mérkőzésén. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A vártnak megfelelően az MKB Veszprém és a Pick-Szeged (mindkettőt a T-Mobile támogatja) játssza a döntőt a férfi kézilabda Magyar Kupában. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A női röplabda magyar bajnokság döntőjébe jutásért vívott, három győzelemig tartó párharc első mérkőzésén biztos győzelemet arattott a Betonút-NRK csapata. Szombaton a fővárosban folytatják... |
| |
|
| |
- 19 Oldal - [ 15 ] |
| |
|