A legfontosabb feladataim a kapcsolattartás a labdarúgó szövetséggel, és a nemzetközi szövetségekkel, általában a csapat körüli nemzetközi feladatok és tevékenységek, minden, ami ehhez kapcsolódik. Az én irányításommal fog működni a kommunikáció, a marketing, valamint a nemzetközi mérkőzésekkel kapcsolatos szervezési teendők is, és természetesen a menedzsmenttel kapcsolatos egyéb tevékenységekben, így az adminisztráció irányításában is jelentősen kiveszem a részem – nyilatkozta a klubigazgató, aki elmondta azt is, hogy rövid távon az a legkomolyabb feladat most, hogy az adóháttér változása miatt megfelelően átrendezzék, illetve átszervezzék a játékosok szerződéses hátterét.
A DVSC vezetősége szerint az új klubigazgató kinevezését a menedzsment átalakulása indokolta. A korábbi sportigazgató ugyanis főként a játékosok erőnlétéért felelt, de ezt a jövőben egy külföldi szakemberre bízzák. |