Idén január 1. hétköznapra, keddre esik. Ez érinti többek között a hulladékszállítást is. Az év első napja helyett 3 nappal korábban, szombaton üríti az AKSD a kukákat.
Mint minden évben, most is a január 1-ei ünnepi napi szállítást áthelyezzük a legközelebbi szombati napra, ami idén december 29-e szombatot jelenti – tájékoztatott Ulimájer Csaba, az AKSD Kft. szállítási üzletágvezetője
A legtöbb lakó örül annak, hogy az ünnep miatt korábban ürítik a szemeteseket. Karácsonykor ugyanis sokkal több hulladék termelődött, mint egyébként. Így már 4 nappal a hivatalos szállítás előtt megteltek a kukák.
Ünnep előtt csak elviszik, mert dugig van, úgyhogy biztos elviszik. Bízunk benne, mert ünnep után annyira meg van tömve az egész dobozokkal, mindennel – bizakodik Szabó Imréné.
Az AKSD gyakorlata szerint az ünnepnapokon esedékes szállítást mindig a legközelebbi szombatra teszi át. Sokan vannak, akik már tudják ezt. De azért az újságokban és szórólapokon is értesítik az érintett utcákban élőket.
Az újságban is benne van mindig, a Debrecen újságban, hogy mikor viszik, és értesítést is kapunk, reklámpapírokat – mondta el Dobi Gáborné
Az áthelyezett személyszállítás a napszakokat nem érinti. Vagyis ahol kedden délelőtt várják a kukásautót, ott december 29-én szintén délelőtt kell kihelyezni a hulladéktároló edényeket. |