A pályaépítés 7,5 milliárd forintba kerül. Ennek 89 százaléka támogatás – melyből 76 százalék európai uniós, 13 százalék hazai kormányzati –, 10 százalék pedig az önkormányzati önrész - mondta el sajtótájékoztatón Kósa Lajos polgármester.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a 2-es villamosvonal projektjének részét képező villamosjármű-beszerzési pályázat is eredményes volt, de a résztvevő cégek egy része megtámadta azt.
Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere az ügy kapcsán elmondta: a nyertes cég (CAF) megnevezését követően az Ansaldo és a Stadler a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult. Jelenleg várják az eredményt, azonban ettől függetlenül folyik a nyertessel történő szerződés aláírásának előkészítése. |