|
|
|
|
Életrevalóbb családtámogatási rendszer
|
Feltöltve: 2010-03-13 15:43 |
|
| – Változtatni kell a családtámogatás jelenlegi rendszerén, mert nem igazságos. Olyanokat is hozzásegít a közösség támogatásához, akik e lehetőséggel nem pusztán élnek, hanem visszaélnek – mondta pénteken Nyíregyházán megtartott sajtótájékoztatóján Veres János, az MSZP megyei elnöke. |
|
|
|
|
|
|
– Éppen ezért szerintünk korrekcióra szorul az a családtámogatási rendszer, amelyben a gyermekvállalás "biznisszé", a megélhetés szinte kizárólagos forrásává válhat. Ez az ellentmondás ráadásul jó ürügyet ad a szélsőjobbnak, hogy jogos társadalmi elégedetlenségekre, valós hétköznapi kérdésekre tetszetős, de rossz és veszélyes válaszokat adjon.
Demokratikus megoldások kellenek!
– Ezt a baloldalnak nem szabad hagynia: meg kell mutatnunk, hogy a húsbavágó kérdésekre nemcsak kirekesztő-gyűlöletkeltő álmegoldások léteznek, hanem demokratikus, józan, valódi megoldások is – folytatta az elnök. Rendet tenni nemcsak szélsőjobbos módon, hanem baloldali, demokratikus értékek mentén is lehet. Mi arra teszünk javaslatot, hogyan.
– Két szempontot ezért mindenképpen érvényesíteni akarunk egy új, méltányosabb családtámogatási rendszerben:
– a szülő felelősségét,
– az egyén anyagi teherbíró képességét.
Nagyobb támogatás, felelősség!
– Egy dologból pedig sohasem fogunk engedni mi, baloldaliak. Minden gyermek egyenlő! Ezt az elvet minden körülmények között megvédjük, ezért megőrizzük a jelenlegi támogatási mértékeket. (Sőt, nagycsaládok estén a jövedelemmel párhuzamosan nagyobb támogatást is adnánk a jelenlegihez képest!)
– A jelenlegi rendszert kormányra kerülve úgy alakítanánk át, hogy azokat támogassa a több gyermek vállalásában, akik a közösség, az állam által biztosított segítségen túl maguk is tudnak tenni egy gyermek felneveléséért, megfelelő iskoláztatásáért.
- Támogató közösség, felelős szülők - szerintünk e kettő egyensúlyára kell épülnie egy életrevalóbb családtámogatási rendszernek. A baloldal számára a gyermek nem játék és nem bevételi forrás. A baloldal számára a gyermek a holnap Magyarországa, olyan lesz az ország holnap és holnapután, ahogyan a gyermekeinkkel ma bánunk.
Az MSZP javaslatai a családtámogatási rendszer átalakítására:
A javaslat 1. eleme:
– Három gyerek fölött adókedvezményen keresztül juttatott családtámogatás.
– Négy, vagy annál több gyermek esetén a családi pótlék jövedelemalapú családi támogatás formájában lesz igénybe vehető - magyarán adókedvezményként.
– Az új családtámogatási rendszer a minimálbér környékén lévők számára is biztosítja a jelenlegi szintű támogatást.
– Azoknál a családoknál, ahol mindkét szülő elveszíti a munkáját, ott az egyik szülőnek az Út a munkához program keretében egész éves közmunka lehetőségét biztosítjuk. Ezáltal jövedelemre tesznek szert, amely alapján ők is részesülhetnek az adókedvezményen keresztül kifizetett családi támogatásban.
– Aki nem vállalja el az így kínált közmunkát sem, ott eseti gondnok kapja meg a családi pótlékot, és ő juttatja el a gyermek számára.
– A bevezetést felmenő rendszerben valósítanánk meg. A felmenő rendszerű bevezetés azt jelenti, hogy mindez nem vonatkozik azokra a családokra, ahol már ma is négy, vagy annál több gyerek van - csak azokra, akik ezt követően válnak négy-, vagy többgyerekes családdá.
A javaslat 2. eleme:
– A családi pótlék összege a középiskolai osztályok számával együtt nő. Célunk, hogy minden gyermek minél több osztályt végezzen el a közoktatási rendszerben. Ezért javaslatunk szerint a családi pótlék összege az iskolázottság előrehaladásával növekedne.
– Az első 8 osztály elvégzéséig kapja a szülő a jelenlegivel megegyező alapösszeget, majd továbbtanulás esetén minden elvégzett osztály után emeltebb összeget, ezzel is ellentételezve a folyamatosan növekvő költségeket.
– Mentesség. Ha fogyatékos, vagy tartósan beteg gyermeket nevel a család, s a gyermek megfelelő gondozását napközbeni - azaz nem bentlakásos - ellátást biztosító intézményben nem tudják megoldani, akkor a jelenleg is hatályos szabályok alapján nem kell közfoglalkoztatásban részt vennie a szülőnek.
A javaslat +1 eleme:
– Újra jövedelempótló támogatás (segítség a munkanélküli diplomásoknak). A jövedelempótló támogatás a 2000 előtti időkből lehet ismerős.
– Ma a munkáját elvesztett személy két módon tud valamilyen munkalehetőséghez jutni: vagy képzés segítségével, vagy az Út a munkához program keretében. Ez azonban elsősorban a képzetleneknek érdemi segítség.
– Egy gazdasági válság által sújtott munkaerőpiacon azonban tömegesen jelennek meg a diplomások, akik átmenetileg nem képesek munkahelyhez jutni. Nekik a "közmunkaprogramok" nem jelentenek valódi segítséget. Ezért azt javasoljuk, hogy a korábbi jövedelempótló támogatást vezessük be újra.
– Például azoknak, akik részére az önkormányzat nem tud munkát felajánlani megfelelő munkalehetőség hiányában.
– A szociális törvény hatályos szövege szerint ugyanis a jogosult csak akkor köteles elfogadni a felajánlott munkát, ha az iskolai végzettségének, vagy eggyel alacsonyabb szintű végzettségnek megfelel.
– A támogatás feltétele, hogy a jogosult aktívan együttműködjön a munkaügyi központtal. Javaslatunk szerint a támogatás időtartama 12 hónap, és fix összegű. A jövedelempótló támogatás összege az álláskeresési járadék minimális összegének 90 százaléka lenne – fűzte hozzá Veres János.
Fullajtár András
|
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
Index-Kelet |
|
|
|
|
|
|
| |
| Hozzászóló: Szoboszlainé Tóth Pálma |
2012-02-13 17:17:20 |
|
| 4200Hajdúszoboszló semmelweisu.6. |
| |
| Tisztelt Veres János, Tisztelt Munkaadók!
Jómagam, családom és jónéhány sorstársam nevében emelek szót.
Minden lehetőséget, képzést megragadtam, s el is végeztem az iskolákat.
20 év körüli munkát, két gyermek utáni gyes időt vettem igénybe. ez idő alatt, mindössze egy hetet voltam táppénzen. Első munkahelyemen még
egy műszak túlórát teljesítettem, soha nem lett kifizetve, még dícséretet, sem kaptam érte.
Mikor meg mertem mondani,hogy tovább nem bírom a túlórát gyógypedagógián gyermekfelügyelőként dolgoztam, akkori főnököm nem járult hozzá, hogy a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézményben ta-
nulhassak, pedig akkor már,inden akadályoztatásuk ellenére felvételt nyertem az iskolába, bár tudok róla, hogy hátam mögött lépéseket tettek
negatív irányba. Idő előtt, jelentkezési időn belül, visszakérették a Megyei Tanácson keresztül a jelentkezési lapomat.
Véletlenül én vettem fel a telefont az ügyeleti szobában, s kiderült rólam van szó.
Az ügyintézőtől kértem, hogy saját címemre küldje vissza, jelentkezési lapomat, s mahjd úgy vittem be személyesen, saját költségemen a főiskolára.
Rendszerváltás előtt 1986 karácsonyára az volt a munkahelyi ajándékom, hogy, miközben más a szeretet ünnepére készült,
engem Stach Ferencné egykori tanácselnökhelyettesi feleség felmondásra kényszerített.
gyűjtögetni kezdte az intézményben az aláírásokat ellenem, akit tudott rábírt arra, hogy írja alá a papírt, hogy velem nem akarnak a dolgozók dolgozni. Ugy tudom, több kollegám nem írta alá.
Aztán fegyelmi tárgyalást tűzött ki részemre, amin állapotomnál fogva meg sem tudtam jelenni.
Mikor be bírtam menni az intézménybe,üvöltözött velem, majd kikényszerítette belőlem, hogy adjam be a felmondásomat.
Én indoknak azt írtam, hogy felettesem felmondásra kényszerít alaptalanul.
Visszadobta.Végül aláírtam a közös megeggyezéses papírt.De kérdezem, hol volt itt közös megeggyezés.
aztán közeli lakóhelyemig jutottam, nem az orvosig.
Az orvost már az anyám hívta ki, mert az ajtóban összeestem.
3 napig látogatott a háziorvosom, aki innen már elkerült, mert válságos volt az állapotom.
Más orvos csak később látott, de én tudom,hogy ezen idegösszeomlás után, majdnem megvakultam.
Igaz szültem azóta két gyereket,mindkét gyesemen tanultam,úgy volt
további lehetőségem munkavállalásra. Időközben 3 családtagom meghalt, édesanyámat én ápoltam, és még néhány haldokló személyt.
Csak egy baj van, hogy minden erőfeszítésem ellenére telt az idő, s
nem vagyok, már fiatal, sem életerős személy, még akkor sem, ha nem
hagyom el magam.
Voltam gyógymasszőr, betegkísérő, ápoló, végeztem szintén saját erőmből könyvtári és gyógypedagógiai asszinsztensként.
S, ha 50 évet betölt az ember nincs munka a számomra. Két munkahelyen választ sem kaptam a pályázatomra.
Két másik vállalkozó pedig, aki üzletkötéshez kötötte a munkabér és a
szerződést fizetést sem adott, mert véleménye szerint nem kötöttem
szerződést.
Időközben letettem 300+300 óra munkát, de nem dolgoztam.
Kérdezem, hol van a munkaerő megbecsülve manapság, vagy az anyaság, milyen illúziókat kergethet egy anya?
Tudják, mit csinálok? Ikont festek, Jézus képét!
IMádkozom egy jobb világért, segéyért járok a hivatalba, taníttatom
a lányomat a fiamat.
Közben nélkülözök. Egyházi és Pedagógus Énekkarban Énekelek.
Mert még, hinni szeretnék a pedagógiában, a kulturában, a dalban, s önmagamban.
Lassan öt éve nincvs munkám, csak végzettségem. Illetve munkám van, csak állásom és fizetésem nincs.
S mindezeknek van felelőse. Úgy hívják Stach Ferencné.
Aki dolgozójának képes volt kiírni valamikor e sorokat: "Továbbtanulási
kérelmét nem tudom támogatni, sem most, sem a jövőben.
Remélem ezek után nem akarnak kiküldeni közmunkára, mert inkább éhen halok, mint ilyen emberek előtt megalázkodjak.
Véleménnyilvánításomat kérték. Hát az enyém így néz ki.
Meghallgatóimat üdvözlöm, együttérzőimnek jó egészséget, jó munkát kívánok.
Tisztelettel: Szoboszlainé Tóth Pálma |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A Nagyerdőben is csobbanhatunk |
|
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |