Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Zebrán ütöttek el három gyereket
Feltöltve: 2011-10-03 11:49
A nyíregyházi balesetben ketten súlyosan megsérültek. Valószínűleg a nap vakította el a sofőrt.    

Hétfőn reggel Nyíregyháza belterületén a Krúdy Gyula utcán egy kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt el a zebrán szabályosan áthaladó három 15 éves gyermeket egy arra közlekedő személygépkocsi. A gépkocsit vezető 50 éves férfi feltehetően nem a megfelelő körültekintéssel közelítette meg a gyalogátkelőhelyet és későn észlelte az ott éppen áthaladó két fiút és egy lányt, melynek következtében gépkocsijával elgázolta őket. Két gyermeket nyolc napon túl gyógyuló súlyos, harmadik társukat nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülésekkel a mentők kórházba szállították.

A baleset körülményeit még vizsgálják, de elképzelhető, hogy az erős nap fénye elvakította a sofőrt. A zebra előtt egyébként 30-as korlátozás van érvényben, többen azonban úgy vélik, hogy szükség lenne fekvőrendőrre is.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázhatvanhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu