|
Varga László, Debrecen városfejlesztési osztályvezetője délutáni sajtótájékoztatóján interjút adott az ESZAON-nak:
Az MSZP szerint áldatlan állapotok vannak a Segner téren. Mi erről az Ön véleménye?
- Véleményem szerint a debreceni Segner téren nincsenek áldatlan állapotok, ez egy átlagos debreceni tér, nem tartozik városüzemeltetési szempontból a kiemelt kategóriájú területek közzé, mint például a Petőfi tér, vagy az Egyetem tér. Ez egy „B” kategóriás park terület, illetve, egy tömegközlekedési gócpont. A tömegközlekedési végállomásokat azt nem az önkormányzat, hanem a tömegközlekedési cégek, a Hajdú Volán és a DKV Zrt. tarja fent. Elég sokat levelezünk, vitatkozunk, hogy legyen ott rend. Azt el kell ismerni, hogy nincs mindig megfelelő rend a Segner téren, bár mindennap takarítják a területet. De ott megfordul napi 20-25 ezer ember, főleg tömegközlekedést igénybe vevő emberek, akik sajnos szemetelnek rendszeresen. Minden nap van járda, illetve területtakarítás, melyet rendeletünk is rögzíti.

Tehát lehetne azt kérni, mint a főtéren, hogy egy folyamatos takarítás legyen, de az többe kerülne és a tömegközlekedési cégeknek is több kiadást jelentene. Ez valóban jelent problémát. Az a két buszmegálló, amit az önkormányzat működtet, az is egyszer van ott takarítva. Mi tavaly helyeztünk ki hulladékgyűjtőket, ilyen 150 litereseket a tömegközlekedési megállókba, illetve a gyalogátkelőhelyeknél, a zebrák végéhez, hogy azt is használják az emberek. A park fenntartásnál, ez egy „B” kategóriás terület, évente ötször kötelessége kaszálnia a fenntartó AKSD-nek. Ebben az évben a múlthéten már a második kaszálást végeztük el, mivel hamarabb jött a nyár, mint gondoltuk, de ha szükséges, akkor hétszeri kaszáláshoz is elfogunk menni. A felület nincsen öntözve, tehát kiépített öntözőrendszer nincsen. Valóban egy kissé lelakottnak tűnik a Segner tér, pedig 10 évvel ezelőtt lett felújítva. Mi most nem tervezzük az elkövetkezendő időkben ennek a térnek a felújítását. A Petőfi térre, mint multimodális központ, annak a felújítását tervezzük, arra fogunk pályázatot beadni. Ott 45-50 ezer ember fordul meg naponta, azt fontosabbnak tarjuk. A Segner tér még 5-10 évig így eltud működni, de a tömegközlekedési cégeket felfogjuk szólítani arra, hogy a rendre jobban figyeljenek oda, de sajnos az emberek így szemetelnek, őket leváltani nem lehet. Tehát együtt kell ezzel a problémával énünk, ha több pénzt nem tudunk ráfordítani, hogy intenzívebben takarítsuk a területet, akkor nem tudunk jelentősebb eredményt elérni. Volt már példa arra, hogy reggel 6-kor levideóztattam egy területet, amikor megvolt a takarítás és 9 órakor már úgy nézett ki, mintha ott nem is takarítottak volna. Sajnos ez egy adottság, de bízom benne, hogy néhány évtizeden belül, ha tudatilag is az emberek fejlődnek, akkor ez nem fog előfordulni.

Szabó Miklós, MSZP-s képviselő szerint a Petőfi téri tömegközlekedési csomópont megépítése kevés lesz arra, hogy ellássa Debrecen város közösségi közlekedését. Mi erről a véleménye?
- Ez valóban így van, tehát a nagy központ, ahol összejön majd a távolsági autóbusz, a vasút, illetve a helyi tömegközlekedés: a villamos, a troli és a helyi busz, az egy, a legnagyobb csomópont lesz és több decentrumot ki kell építeni. Most, tehát a 2012-ig tartó elképzeléseinkben csak a Petőfi tér szerepel.
Biztos, hogy az elkövetkezendő időszakban foglalkozni kell majd ezzel a kérdéssel, de azt majd a közgyűlés fogja majd megmondani, hogy ez most a Doberdó utcai végállomás vagy a Vincellér úti csomópont lesz majd az. Tehát több ilyen decentrum van a városban, de erre jelenleg döntés még nincsen.
|
|
| |
 |
|
Debrecen - Az MSZP szerint egy európai nagyvároshoz nem méltó körülmények uralkodnak a Segner téren, hiszen a környezet állapota elhanyagolt és rendezetlen. A szocialisták szerint a Nagyállomás mellett kialakítandó közlekedési csomópont mellé további modern decentrumok kialakítása szükséges. |
| |
|