Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Változik a Szent József Gimnázium
Feltöltve: 2011-09-26 08:06
Szakközépiskolai képzés indul, és lányok is járhatnak a következő tanévtől a Szent József Gimnáziumba. Az intézményben a változások ellenére továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek majd a diákok lelki nevelésére – írta a dehir.hu.    

A Szent József Gimnáziumban honvédelmi órákat is tartanak. A képzés szeptember elején indult, a tárgyat idén még csak kísérleti jelleggel vezették be, jövőre azonban a tervek szerint beépül a tantervbe.

Szeptembertől a katonai oktatás és az informatikai képzés bővítése miatt szakközépiskolai képzés is indul, ahova lányok is jelentkezhetnek.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >>
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszázhetvenkilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu