Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Új iroda, új munkahely!
Feltöltve: 2008-02-29 09:32
Módosítva: 2008-02-29 09:46
Két héten belül az IT Service után, a második nemzetközi telekommunikációs cég nyitott irodát a debreceni piactömbben. Ezúttal a British Telecom avatta fel az új helyiséget az északi toronyban, ahol 2009 év végére már 200 embernek nyújtanak munkát.    
A beruházás részleteiről Ferenczi Tamás-t, a BT regionális igazgatóját kérdeztük: 

Miért döntöttek úgy, hogy Debrecenbe települnek, miért éppen Debrecent választották?

Egyrészt 1999 óta van tapasztalatunk a magyarországi piacról, a magyarországi munkaerőről. Azt láttuk, hogy Budapest ugyan nagyon jó hely, nagyon dinamikusan fejlődik, de ezzel együtt a verseny is igen nagy Budapesten. A képzett munkaerő pedig tulajdonképpen szabadon elérhető munkaerő lassan szűk keresztmetszetté válik. Ezért új terület felé kell nyitni. Hogy mi lehet ez az új terület? Egy olyan város kell, ahol nagyon jó az infrastruktúra, nagy létszámú az oktatásban résztvevők száma. Debrecenben ezek a feltételek adottak. Egyébként a környezet is számít, tehát, hogy itt legyenek szállodák, legyen jó megközelíthetőség és még sorolhatnám... Mindegyik szempontból Debrecen tökéletesen megfelelt. Ezért jöttünk ide.

Mivel foglalkozik a British Telecom?

A British Telecom, már BT néven ismert, tehát már a nevünket is megváltoztattuk és igyekszünk nemzetközi arcot mutatni, hiszen azok is vagyunk. 170 országban működünk. A nemzetközi piacokon csak és kizárólag a nagyvállalatok, a nagy multinacionális vállalatok igényeit szolgáljuk ki. Ebbe persze beletartozhatnak a kormányzatok, Európai Unió egyéb szervezetek is. A lényeg itt az, hogy nagy komplexitású informatikai szolgáltatásokat nyújtunk, igen komoly, nagynevű ügyfeleknek.

Ebben az új debreceni központban a piac fölött hányan dolgoznak majd és meddig nőhez ez a létszám?

A jelenlegi terveink szerint 200 embert szeretnénk foglalkoztatni. Hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk. Egyelőre azt tudom mondani, hogy nagyon jók a tapasztalataink az első 50 ember felvétele után, már-már azt kell mondja, hogy már hírnévre tettek szert a BT-n belül ezek az új kollégák és bízunk benne, hogy ez így megy tovább és a siker majd hozza a továbbiakat.

Ezek szerint már itt voltak Debrecenben?

Igen. Amint mondtam, a mai esemény az az iroda átadását jelentette. A működésünket tavaly nyáron kezdtük, egy ideiglenes helyen dolgoztunk. Itt úgy ismert a környéken, hogy Dohánygyár volt épületében, onnan költöztünk át ide, a végleges helyre, amit egyébként annak köszönhetünk, hogy a város lemondott arról, hogy a saját irodáit ide telepítse. Ily módon tudta a BT, a projekt ütemezésében ezt a helyet megszerezni.

Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere a tegnapi megnyitón elmondta:  Abban bízunk, hogy az itt dolgozó fiatalok olyan gyakorlati tudást szereznek, amely versenyképessé teszi őket a világ bármely pontján. Itt ugyanis, bár egy helyben vannak, de más országok dolgozóival kell versenyezniük, és remélem, megállják a helyüket nemzetközi összehasonlításban. Debrecen számára az egyedüli lehetőség a jövőbeni fejlődésre, ha magas hozzáadott értékű munkát honosít meg, ehhez pedig szükségesek a jó szakemberek és az a fajta munkakultúra, amit a BT is képvisel.

A folyamatos szakember-utánpótlást a BT számára (is) a Debreceni Egyetem biztosítja majd, de más településekről, például Nagyváradról is jöhetnek munkavállalók. Mint az az átadón kiderült: Debrecen keresi az újabb lehetőségeket, a BT-hez hasonló munkahely teremtés érdekében.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszáznegyvenhárom 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu