Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Tovább épül az M3-as autópálya!
Feltöltve: 2010-10-01 11:31
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter avatta fel hétfőn az M3-as új szakaszának projekttábláját az autópálya jelenlegi végcsomópontjánál (nagykállói csomópont). Ezzel a miniszter jelképesen elindította az ország egyik legfontosabb beruházását.    

– A közpénzek legtakarékosabb felhasználásával a lehető legrövidebb időn belül fogjuk a szakaszt megépíttetni számon kérhető minőségben – mondta a miniszter az M3-as autópálya Nyíregyháza–Vásárosnamény közötti szakasz 49-es számú főútig terjedő ütemének táblaavató ünnepségén.
A hamarosan induló kivitelezés helyszínén szervezett eseményen dr. Bizderi Ilona, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gazdasági vezérigazgató helyettese, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza országgyűlési képviselője, dr. Czomba Sándor, Vásárosnamény országgyűlési képviselője, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatási államtitkára vett részt.

Első lépésben 34 kilométer

– Az M3-as új szakaszát megvalósító beruházás során Nyíregyháza és Vásárosnamény között első lépésként közel 34 kilométer hosszú autópálya épül a 49-es főútig. Ezen a szakaszon a régészeti munkálatok hamarosan befejeződnek, így a napokban elindulhat a beruházás.
Az M3-as Nyíregyházán túli meghosszabbítása nem csupán a térség és Budapest, de a fővároson keresztül egész Magyarország, sőt Európa viszonylatában javítja a közlekedés lehetőségeit. A fejlesztés kedvező hatásai helyben is érezhetőek lesznek, hiszen a folytatás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számos további települését mentesíti az átmenő teher- és személyforgalomtól, ezzel élhetőbbé téve azokat.
– Fontos, hogy a beruházással az ukrán határ, s vele a magyarlakta Kárpátalja kerül egy jelentős lépéssel közelebb Magyarország központi és távolabbi részeihez – fűzte hozzá a miniszter az építkezés fontosságát összegezve.


Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Index-kelet
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázkilencvennégy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu