Az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szövetsége január 10-én tartotta megyei rendes tisztújító küldöttgyűlését. Dr. Veres János pénzügyminisztert nagy többséggel újjáválasztották megyei elnöknek. Alelnöknek választották: Csabai Lászlónét - Nyíregyháza polgármesterét; Halmi Józsefet - Győrtelek község polgármesterét, Szabados József országgyűlési képviselőt.
A sajtó képviselőit személyesen köszöntötte új megyei pozíciójában Csabai Lászlóné, aki elmondta, nincs erős Nyíregyháza egy jól működő megye nélkül, és nincs egy jó megye egy jól működő Nyíregyháza nélkül. – Egymásra vagyunk utalva. A regionális, kistérségi feladatok mellett a gazdasági élet szereplőivel is tartani fogom a kapcsolatot a gyors információáramlás érdekében. Szeretnék több időt eltölteni a megyebeliek között és fórumokon ismertetem, elmagyarázom majd azt, miért van szükség változtatásokra az önkormányzati szinten, gazdasági életben, egészségügyben, adórendszerben és a nyugdíjakat illetően - fogalmazott az alelnök, majd hozzátette: A Nyírerdő közmunkaprogramjának köszönhetően 440 új munkahely létesül, és az Út a munkába program során márciustól még 4000 embernek adunk munkát megyénkben.
Szabados József beszédében elmondta, a megyét Budapesten képviseli és Veres János elnök urat helyettesíti a különböző eseményeken, hogyha az élet úgy kívánja. Az irodavezetőkkel való kapcsolattartáson túl most is kiemelt szerepet szán nekem az elnökség a választások lebonyolításában.
Halmi József, Győrtelek polgármestere fő feladatának a Baloldali Önkormányzatok Közösségéhez hasonlóan kiemelten kezeli a vidéki szervezeteket, és ahogy eddig is, sokat kíván tenni a vidék felemelkedéséért. |