A fővárosban több mint tíz olyan körzet van, amelyben második helyen végzett az első fordulóban az MSZP és harmadik lett az LMP képviselőjelöltje, de ezek közül legfeljebb néhány körzetben lépnének vissza a szocialisták - írja az atv.hu.
A nol.hu információ szerint az MSZP Avarkeszi Dezső, Hatvani Csaba, Bárándy Gergely és Szabó Zoltán körzetében léptetné vissza jelöltjét a második forduló előtt.
Hatvani Csaba 26,05 százalékkal a főváros VI. kerületében végzett a második helyen a fideszes Illés Zoltán mögött, aki 48,63 százalékot kapott, harmadik helyen az LMP-s Kaszics Bálint áll 16,74 százalékkal.
Szabó Zoltán 24,39 százalékot kapott, ellenfele a VIII. kerületben a fideszes Fónagy János, aki 46 százalékon áll. Itt az LMP-s Moldován László 15,58 százalékot ért el.
Bárándy Gergely 28 százalékos első fordulós eredmény birtokában léphet vissza az egyik zuglói körzeten, ahol a fideszes Papcsák Ferenc 46,49 százalékon, az LMP-s Várnai László pedig 15,98 százalékon áll.
Avarkeszi Dezső 28,69 százalékos arányt ért el a XXI. kerületben. Ott a fideszes Németh Szilárd (43,96 százalék) és az LMP-s Hudák János (14,27 százalék) között dőlhet el a verseny, ha a szocialista jelölt visszalép.
Jávor Benedek, az LMP szóvivője hétfőn azt mondta, jelöltjeik nem készülnek visszalépésre egyik választókerületben sem. Az atv.hu úgy tudja: a szocialisták az egyoldalúság ellenére megteszik ezt a gesztust.
Nem hatódtak meg
Mint a Hírszerző cikkéből kiderül, az LMP-t nem hatotta meg különösebben a szocialisták hirtelen feltámadt demokráciaféltő kedve. „Eddig nem kerestek meg minket személyesen, de ha ez a vágyuk, nyugodtan visszaléphetnek. Ezzel legalább egy helyi lakost juttathatnak be a parlamentbe, aki eddig is sokat tett a civilekért" – mondta Várnai László zuglói jelölt.
"Különösnek tartom, amit a szocialisták a visszalépések ügyében művelnek" – mondta a Hírszerzőnek Schiffer András LMP-s listavezető. Schiffer szerint nem az LMP "elzárkózása", hanem a szocialisták elmúlt 8 éves kormányzása az, ami veszélybe sodorta a demokráciát és kézzelfogható közelségbe hozta a fideszes kétharmadot. "Nem most kéne kezdeni a demokráciaféltést" - mondta a listavezető.
Schiffer szerint egyetlen párt egyedül elért kétharmados többsége sem lenne örvendetes, az pedig, ahogyan Orbán Viktor vélekedik a demokráciáról, "távol áll az LMP demokráciafelfogásától". Ennek ellenére szó sem lehet arról, hogy az LMP bármiféle gesztust gyakoroljon afelé a párt felé, amely ide juttatta az országot, ráadásul az elmúlt időszakban folyamatosan rágalmazta az LMP-t.


-9°C
Holnap 





