A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) közös pályázatának eredményeként 45 rendezvény együttesen 400 millió forintos pályázati támogatásban részesült.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Móricz Zsigmond Színháza a szeptember elején megrendezésre kerülő Happy-Art Fesztiválra – korábban Vidor Fesztivál – kilencmillió forint támogatást kap.
A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza a Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválja megrendezésére 7,1 millió forintot kap az állami szervektől.
A 2008. évi turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények támogatása érdekében az ÖTM az NKA-val közös pályázatot írt ki. A kerethez az ÖTM 200 millió, az NKA szintén 200 millió forinttal járult hozzá. A pályázat a 2007. évi NKA-val való együttműködés folytatásaként jelent meg, idén nyílt formában. A támogatási keret a tavalyihoz képest 100 millió forinttal emelkedett.
A felhívás alapján azok a rendezvények kaphattak támogatást, amelyek a kulturális és turisztikai szakmai szempontoknak egyaránt megfelelnek, magas kulturális értéket képviselnek, költségvetésük eléri az 50 millió forintot, széles tömegeket mozgatnak meg és a közönség létszáma legalább 10 ezer fő.
A támogatás mértéke a rendezvény összköltségének legfeljebb 20%-a, maximum 20 millió forint lehetett. Formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő végleges juttatás.
A pályázat 2008. január közepén jelent meg, beadása február 19-én lezárult. A felhívásra 59 pályázat érkezett be, melyekben a 2008. évi, hazai rendezvények megvalósításához igényeltek támogatást. A támogatási igény több mint kétszerese volt a rendelkezésre álló keretnek.
Az értékelés a felhívásban közzétett szempontrendszer alapján, pontozásos formában történt. A szakmai értékelés szempontjai között meghatározó volt, hogy a rendezvény mennyiben járul hozzá az országkép kedvező alakulásához, a kulturális értékteremtéshez, mekkora a rendezvény vonzáskörzete és látogatottsága, valamint hogyan illeszkedik a helyszín hagyományaihoz, turisztikai kínálatához.
A 400 millió forintos keretet az NKA kiemelt kulturális események ideiglenes kollégiuma az ÖTM turisztikai szakembereinek közreműködésével osztotta fel a 45 program között. Az elnyerhető maximális támogatásban, 20 millió forint támogatásban részesült a Múzeumok Fókuszban országos programsorozat, a Mezzo tévécsatornával közösen megrendezendő Operaverseny és Fesztivál, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékok első ízben megrendezendő közös nemzetközi operaversenye és fesztiválja. 17 millió forintot nyert el a Budapesti Őszi Fesztivál, 15 millió forintot a Zempléni Fesztivál, 13, 6 millió forintot a XXII. Mesterségek Ünnepe, 10 millió Ft támogatást pedig a 39. Debreceni Virágkarnevál.
Az együttműködés kedvező tapasztalatai alapján a továbbiakban is folyatódik a közös pályázati program. Az előzetes tervek szerint a 2009. évi turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények támogatására 2008. második felében jelenik meg a pályázat. |