A szülészet és a nőgyógyászat két kiemelkedő személyiségére, Semmelweis Ignácra és Kézmárszky Tivadarra emlékeztek a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának dolgozói 2008. november 6-án.
A klinika előtti parkba, eredeti környezetükbe vissza helyezték az E. Lakatos Aranka szobrászművész által megálmodott új Semmelweis mellszobrot és a Györfi Sándor mester által felújított, immár új fényében tündöklő Kézmárszky szobrot.
A Debreceni Egyetem területén nagy valószínűséggel még az 1930-as években állították fel Semmelweis Ignác és Kézmárszky Tivadar szülész-nőgyógyász orvosok mellszobrát – előbbit a múlt év során lopták el, utóbbi pedig régóta felújításra szorult.
Semmelweis Ignác az orvostudomány történetének egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kórtanának felfedezője, „az anyák megmentője”. Módszerének alkalmazásával a gyermekágyi láz miatti halálozások száma lényegesen csökkent. Habár Semmelweis a világon az egyik legismertebb magyar orvos, követője, Kézmárszky Tivadar érdemei sem kisebbek: nevéhez fűződik a hazai bábaügy megszervezése, a korszerű szülésznői oktatás bevezetése. Debrecen városa méltán büszke az egykori professzorra, hisz tanulmányait követően Kézmárszky klinikáján dolgozott évekig Kenézy Gyula is, a négyfakultásos debreceni egyetem megálmodója.
Dr. Fésüs László akadémikus, rektor, Dr. Paragh György egyetemi tanár, centrumelnök, Dr. Tóth Zoltán egyetemi tanár, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója közösen avatta fel Semmelweis Ignác új, és Kézmárszky Tivadar megújult szobrát. Az E. Lakatos Aranka szobrászművész által készített új Semmelweis mellszobor művészi értékét Prókai Gábor művészettörténész, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus osztályvezetője méltatta az ünnepségen. |