Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Adomány autók
Feltöltve: 2008-05-10 11:16
Módosítva: 2008-05-12 14:42
Hajdú-Bihar - Három személyautót kapott a megyei polgárőr szövetség pénteken. Az 1 millió forint értékű támogatást a gépjárművek beszerzésére, egy debreceni autókereskedő ajánlotta fel. Az autók bár már közel 10 évesek, de műszakilag jó állapotban vannak.    

A gépjárművek Hosszúpályiba, Nyírmártonfalvára és Szerepre kerültek, melynek révén -várhatóan- tovább erősödnek a helyi polgárőrök, s ezzel párhuzamosan javul a közbiztonság is.

- Összesen három darab gépjárművet kapnak az egyesületek, ez három települést jelent, egyik Szerep, második Nyírmártonfalva, harmadik pedig Hosszúpályi. Ez nagyon fontos a közbiztonság szempontjából. Az itt lévő urak, s hölgyek saját szabadidejüket feláldozva végre nem a saját gépjárművükkel fognak járőrözni az adott településen, hanem az adományba kapott gépjárművekkel. A járművek használtak, de így is nagyon örülünk nekik, hiszen gyakorlatilag ezek felújított gépjárművek, jó állapotban vannak. Sajnos nincs pénzünk új gépjárművekre, ezért ennek is nagyon örülünk. -mondta Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke.



Palotai Zoltán, a felajánló autószalon vezetője mint azt elmondta, az egyik gépjárművet teljesen adományként nyújtják a szülőfalujának, a másik kettő esetében pedig -minimális kompenzáció révén- szintén adomány történt.

- Ezeket inkább esztétikailag, műszakilag kitűnő állapotba hoztuk, a további szervizelést is díjtalanul vállaljuk a polgárőrségnek. Ezzel szeretnénk őket támogatni. Ha összegszerűen fejeznénk ki, akkor a mai átadás körülbelül 1 millió forintos segítséget jelent részünkről a polgárőrség számára. -mondta Palotai Zoltán.

- Hosszúpályi önkormányzata pár hónappal ezelőtt megtudta, hogy a megyei polgárőr egyesülettől, illetve egy debreceni telephelyű autókereskedőtől kap egy gépjárművet, amely azt a funkciót fogja betölteni a településen, hogy a helyi polgárőrségnek úgymond most már lesz saját gépjárműve. A településünk közbiztonságát nagyban elősegíti, hiszen eddig a helyi polgárőr csoportok a saját gépjárműveiket használták fel a szolgálat teljesítéséhez, most pediglen van már egy saját gépjárművük. A Hosszúpályi nagyközség képviselő testülete pedig ebben az évben megduplázta azt a keretösszeget, amelyet az előző években adott a helyi polgárőrségnek, szám szerint és megnevesítve ez az összeg: tavaly és azelőtt 400 ezer forint, s most pedig 800 ezer forintot tesz ki. Ezzel az összeggel támogatjuk helyben Hosszúpályi polgárőrségének a közrend, közbiztonságát célzó tevékenységét. - nyilatkozta Berényi András, Hosszúpályi polgármestere.

Nagyon régen megalakult a polgárőr csapat Nyírmártonfalván, és azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik legjobban működő csapatok között van a mi polgárőrségünk. Lassan már több mint tíz éve, hogy megalakultak, azóta a társaság szinte 90 százalékban ugyanazon emberekből állnak. Tehát nagyon összetartó ez a polgárőr csapat. Bár volt már egy gépjárművük, de az koros volt, s igen sok kilométer volt benne. Most lehetőséget kaptunk a megyei polgárőség közvetítésével, hogy egy lényegesen fiatalabb és jobb állapotú gépjárművet üzemeltethessünk. Ennek nagyon örülünk, hiszen ez jelentősen fogja segíteni a helyi polgárőrség munkáját, így a mi közbiztonságunkat fogja növelni. - mondta Kövér Mihály Csaba, Nyírmártonfalva polgármestere.

Győri Balázs, Szerep polgármestere szerkesztőségünknek úgy nyilatkozott, hogy nagyon örülnek a gépjárműnek, hiszen korábban egy költségesebb gépjármű üzemeltetésével oldották meg a polgárőrség munkáját.

- Mivel elég nagy a mi területünk, maga a község a külterületével együtt több mint 6 ezer hektár, ráadásul eléggé fertőzött a település, így nagyon örülünk az olcsóbb üzemeltetésű gépjárműnek. A polgárőrség segítsége nagyon fontos a rendőrség mellett, mivel sajnos elég sűrűn riasztják őket. A polgárőrség pedig természetesen minden segítséget megad nekik és ők is úgy látják, hogy bizony ez nagyon komoly segítség. Szeretnénk megakadályozni a kisebb nagyobb lopásokat, hogy ezeket elkerüljük és ezek ne következzenek be. -mondta Győri Balázs.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Szőllősi Roland
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázhetvenhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu