A Hajdú-Bihar megyei és a debreceni közgyűlés MSZP-frakciójának tagjai nem mennek el, hanem a Gyermekklinikának adják a belépők árát, egyenként 18 ezer forintot. Indoklásuk szerint így tiltakoznak a mostani nehéz gazdasági helyzetben a "rongyrázás" ellen. Csige Tamás, a megyei közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője kérdésre válaszolva azt mondta: azért emelik fel a szavukat a város bálja ellen, "mert azon minden évben ugyanaz az egy politikai és gazdasági érdekcsoport vesz részt."
A debreceni polgármesteri hivatal korábbi közleményében leszögezte, hogy a bál a városi polgári hagyományokat felelevenítő társadalmi esemény, és egyetlen forint közpénzt sem emészt föl, költségeit az utolsó forintig a résztvevők fizetik ki. Ezért határozottan visszautasítják azokat a politikai és minden valóságot nélkülöző támadásokat, amelyek a város polgári hagyományai előtt tisztelgő társadalmi esemény besározását szolgálják. |