A romáknak szakképzettséget adó oktatás a nyíregyházi Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ, az Inczédy György Szakközépiskola, valamint az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ támogatásával indult, s a koordináló feladatokat a megyei Esélyek Háza látta el - mondta el Horváth József, az Esélyek Háza roma referense.
Kiemelte: a tízhónapos tanfolyam ideje alatt a résztvevők minimálbért kaptak, és tanulmányi költségeiket is támogatták. A képzésen vasmegyeri, tiszarádi, kemecsei és kéki roma fiatalok vettek részt, s közülük mindössze egy hagyta abba idő előtt a tanulást, a többiek eredményesen letették a kőműves szakmunkás-vizsgát.
Horváth József közölte: április 11-én indítják a második kurzust, szintén 25, szakmával még nem rendelkező cigány munkavállalónak. Ők szintén kőműves vizsgát tehetnek majd a tanfolyam befejezése után, a képzést szervező intézmények segítségével. A második kurzusra Nagyecsed környékéről járnak majd a roma fiatalok Vasmegyerre.
Szabolcsban az 570 ezer lakos 10-12 százaléka roma származású, s a becslések szerint a mintegy 60 ezer lélekszámú cigányság soraiban a munkaképes felnőtteknek a 90 százaléka állástalan. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a romák jóval több mint kétharmadának nincs szakképzettsége, így minimális az esélyük az elhelyezkedésre.
A nyíregyházi Esélyek Háza ezért vállalta fel a romák szakmunkásképzésének szervezését, koordinálását és külön referenst is foglalkoztat az oktatási feladatok ellátására. |