Az ismeretlen elkövető a nyitott hátsó bejárati ajtón keresztül jutott a lakásba, a sértettől pénzt követelt, majd utána távozott. Az asszony a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.