A partnerségi megállapodás a szabolcsi kamara Plato programban való jelentős és hatékony szerepének eredményeként született. Ilyen egyezményt még egyetlen más kamarával sem írtak alá a flamand kamarai vezetők.
A megállapodás értelmében a közeljövőben még szorosabb kapcsolat kialakítására kell törekedni a flamand-magyar relációban, továbbá közös projektek megvalósítását is célul tűzték ki, melyek elsősorban a kis- és középvállalkozások számára biztosítanak háttértámogatást tevékenységük végzése során.
A bizalom megérdemelt, hiszen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Nagyné Varga Katalin, mint a program hazai fő koordinátora a kezdetektől tevékenykedik a program hazai meghonosításában és népszerűsítésében, mely munka elismeréseként díszoklevél kitüntetést vehetett át a Kelet-Flandriai Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől.
A munka eredményeként immár 10 megyében közel ezer vállalkozás vett részt a kis- és középvállalkozásokat támogató programban, a keresztszülők között pedig olyan nagyvállalatok adják a mentorokat Szabolcs megyében, mint a Michelin Hungária Kft, a Szabolcs Volán Zrt vagy a Raiffeisen Bank Zrt. |