Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Pénzügyi okokból intézményei átszervezésére készül Szolnok
Feltöltve: 2011-02-22 16:38
Pénzügyi okokból intézményei átszervezésére készül Szolnok, ennek részeként több iskola egyházi kezelésbe kerül - jelentette be a város fideszes polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.    

A szolnoki önkormányzat, amely 1,2 milliárd forintos működési hiánnyal kezdte meg az idei évet, a takarékossági intézkedései sorában tervezi az oktatási intézményei átszervezését, amely a többi között iskolák összevonását és egyházi kézbe adását jelenti - közölte Szalay Ferenc.

A város közgyűlése elé csütörtökön kerülő előterjesztésben külön tervet dolgoztak ki az óvodai, az általános iskolai, a középiskolai, a szakiskolai és a kollégiumi hálózat "ésszerűsítésére, szűkítésére" - tette hozzá a polgármester.

Tájékoztatása szerint a legjelentősebb változás a középiskoláknál várható, napirenden van például a Tiszaparti és a Széchenyi Gimnázium összevonása, a közös intézmény az utóbbi lenne. Ugyanakkor a Tiszaparti épületében létrejöhet egy római katolikus egyházi általános iskola és nyolcosztályos gimnázium. A váci püspökség a Tiszaparti gimnázium valamennyi tanulóját átvenné, az erről szóló tárgyalásokat a diákok és a szülők bevonásával tartják.

A műszaki szakközép- és szakiskola két tagintézményét a nyáron összevonják, ezzel egy épület megüresedik és más célra hasznosítható. A szolgáltatási szakközép- és szakiskola tagintézményeinek száma is eggyel csökken, így egy telephely szintén felszabadul. A középiskolai tanulók létszámának csökkenése miatt a Béla király úton lévő épületben a kollégiumot megszüntetik.

Szalay Ferenc kitért arra is, hogy elvetették az általános iskolák úgynevezett bokoriskolákká történő összevonását, mert ezzel a lépéssel jelentősebb megtakarítás nem érhető el. A város Kassai úti iskolája szeptembertől kéttannyelvű lesz, évfolyamonként legalább három tantárgyat angolul tanítanak majd a gyerekeknek. Ez a program az önkormányzat számára újabb kiadást nem jelent, mert a központi költségvetés kiegészítő többletnormatívával támogatja a nyelvoktatás ezen formáját - jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy a görög katolikus egyház az általa működtetett általános iskola közelében óvodát is kíván fenntartani, az önkormányzat ezt a törekvését támogatja.

A polgármester az egyházak térnyerésével kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy az azok által működtetett intézmények valami többletet adnak a gyerekeknek, akiknek a bevezetése a hitéletbe szerinte "kívánatos teendő".

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> szolnokinapilap.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázhatvannégy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu