A rendezvény résztvevői azok a nyugdíjas és nyugdíjba készülők voltak, akik érintettek vagy érdeklődnek a pártok ez irányú eltérő ígéretei és jövőképei iránt, ugyanis az elmúlt időszakban nagy vitát váltott ki közöttük hazánk nyugdíjrendszere. Vannak ígérgetek, s vannak tettek. Az államtitkár ezeket ismertette hallgatósága előtt. Tájékoztatójában leszögezte, az MSZP meggyőződése az, hogy a nyugdíjasok nem kegydíjat kapnak, hanem a járulékfizetéssel, évtizedek munkájával szereztek jogot a megérdemelt nyugellátásra. Ezért a párt határozottan ellenez minden olyan durva kezdeményezést, jobboldali szándékot, ami azt eredményezné, hogy idősek százezreinek, negyedével alacsonyabb nyugdíjért akár 70 éves korukig is dolgozniuk kellene. Az államtitkár leszögezte: a Magyar Szocialista Párt garantálja a jelenlegi nyugdíjrendszer biztonságának megőrzését. Terveik szerint: 2010-ben a világgazdasági válság ellenére is több, mint 32%-kal lesz magasabb a nyugdíjak vásárlóértéke, mint 2001-ben.
Ezzel szemben a Fidesz megpendítette a svéd modell bevezetését, bár ezt most már tagadják. Mint az a sajtóban megjelent: Varga Mihály, a Fidesz szakpolitikusa egy banki konferencián kijelentette, hogy ők ezt 2013-ban be fogják vezetni. A modellel legrosszabbul egyértelműen a nyugdíjasok járnak. Ha valaki csak a magánnyugdíjpénztárba befizetett összegre számíthatna, akkor is több nyugdíjat kapna, mint amit a Fidesz svéd modellje biztosít. Mivel csak annyit lehet kifizetni a nyugdíjakra, mint amennyi befolyik a kasszába. A Fidesz svéd modellje esetén akkor ideális a helyzet, ha 5% felett van a gazdasági növekedés, és minden munkaképes korú ember dolgozik. Sokan nem tudják, fontos tényező volt, hogy amikor Svédországban bevezették ezt a modellt, akkor ott 76 %-os volt a foglalkoztatás aránya. Magyarországon ez 57%, és ha a gazdasági növekedés nem kielégítő, akkor egyik évről a másikra lecsökkenhet a nyugdíjak mértéke és értéke. Ez történt Svédországban is, ahol 3 %-kal csökkentek a nyugdíjak, és elemzők szerint ez 3 éven belül 8-10 %-ot fog jelenteni. Magyarországon 972 ezer özvegy van, és több mint 100 ezer gyerek után fizet árvaellátást a társadalombiztosítás, ez nincs a svéd modellben. Mindemellett kiemelendő, hogy a svéd modellben a nyugdíj nem adómentes, azaz ADÓ-t kell utána fizetni. Ráadásul ha valaki a nyugdíjkorhatár előtt meghal, az addig befizetett járuléka elvész, mivel az állam lenyeli, és félreteszi azoknak a járandóságára, akik tovább élnek, mint hogy azt KSH nyugdíjba vonulásuk évében prognosztizálta. A számok nem csalnak, így a tények tudatában érdemes mérlegelni, hogy mit is csinált az elmúlt 8 év alatt az MSZP és mit csinált, s mit tervez a Fidesz. A vesztenivaló nem kicsi!
A Magyar Szocialista Párt nyílt lapokkal játszik – szögezte le az államtitkár. Konkrét programjából kiderül, hogy a párt a jövőben is folytatni kívánja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, valamint a párt által elindított nyugdíjkorrekciós programot. Az érintettek száma körülbelül 1 millió fő. Az MSZP tervei között szerepel, hogy 2011-től újabb hároméves nyugdíjkorrekciós programot indít, amely a mezőgazdasági járadékosokra és a korhatár alatti rokkantnyugdíjasokra is kiterjed. A méltányossági nyugdíjkassza összege évente duplájára növekedne. Egyszeri 75 ezer forintos kegyeleti támogatást kapnának azon özvegyen maradtak, akik átlag alatti nyugdíjjal rendelkeznek. A párt megtartaná a 65 éven felüliek ingyenes utazási lehetőségét. Külön támogatásokat nyújtana speciális, időseknek szánt képzési programokhoz.
|