Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Nyíregyházát ünnepeljük
Feltöltve: 2008-05-16 16:48
Nyíregyháza - Hitet, szorgalmat, akaratot és kockázatvállalást örököltek őseiktől a városban élők. Ezekkel párosul a ma élők kitartása, ami ahhoz kell, hogy a fejlődés töretlen maradjon – hangsúlyozta a mai ünnepi közgyűlésen köszöntőjében Csabai Lászlóné polgármester.    
A Nyíregyháza újratelepítésének 255. és megyeszékhellyé válásának 132. évfordulóját ünnepli három napon át, május 15-e és 18-a között az ország 7. legnagyobb városa.

Tegnap a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban dr. Szemán Sándor, a megyeszékhely jegyzőjének köszöntőjével és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar hangversenyével kezdetét vette a háromnapos Városnapi ünnepségsorozat.
Ma délelőtt könvybemutaóval, majd a városháza aulájában kamarakiállítással folytatódott a program.
A tárlat korabeli felvételeken eleveníti fel, egykor milyen volt a város, amelyben őseink éltek. Csabai Lászlóné polgármester a tárogatómuzsika után és egy rövid múltidézést követően arról beszélt, Nyíregyháza mindig olyan város volt, ahol be- és elfogadták az ide érkezőket. A kiállítás pedig arról szól, hogyan változott az évtizedek alatt a város előnyére és olykor hátrányára. Hogyan sikerült megőrizni az értékeinket és újakat teremteni, mert mindez közös felelősségünk.
Ezt követően az ünneplők közösen átvonultak a városalapítók szobrához, ahol elhelyezték a tisztelet koszorúit és virágait. S mivel nem lehet elég korán lokálpatriótává válni, két nyíregyházi óvoda apróságai is részt vettek a koszorúzáson.
Ezt követően ismét a városházán folytatódott a program ünnepi közgyűléssel, melyet a megyeszékhellyé válás 132. évfordulója alkalmából rendeztek. Nagy Csaba tárogatóművész előadása után ünnepi köszöntőt a város polgármestere mondott. Csabai Lászlóné emlékeztetett arra, nyolc évvel ezelőtt született meg a döntés arról, hogy városnappal ünnepelje Nyregyháza a múltját, a jelenét és a közös jövőt. Ekkor emlékezünk 1753-ra, amikor tirpákokkal és szlovákokkal telepítették be a települést, hogy a mai napig tartó töretelen fejlődés megkezdődjön. Az őseinktől örököltük a hitet, az akaratot, a szorgalmat és a kockázatvállalást, melyek nélkül ma nem büszkélkedhetnénk azzal, hogy Nyíregyháza az ország 7. legnagyobb városa - fogalmazott a polgármester. És kellett ehhez az utódok kitartása, hogy soha nem adták fel annak reményét, hogy álmaik városát hozzák létre.
– Ma mindehhez hozzátehetjük a hűséget - folytatta Csabainé. Oros ezt fejezte ki azzal, hogy a népszavazáson úgy döntött: azon a közösen megfogalmazott úton megy tovább, amely biztonságot, kiszámíthatóságot jelent számukra is. Nyíregyháza méltó elődeihez, mert a fejlődés nem torpant meg, folytatjuk az elődök városépítő, közösségteremtő munkáját.
Majd a polgármester három javaslataot fogalmazott meg, amelyre a közgyűlés tagjai mind bólintottak. Az első arról szólt, hogy a Nyíregyházi Városi Televízióban és a Nyíregyházi Naplóban induljon el egy olyan portrésorozat, amely a tanítónőtől a piaci árusig bemtatja mindazokat, akik mindennapi munkájukkal építik a várost, annak közösségét. A második javaslat arról szólt, hogy 2009-2010-ben készüljön el egy olyan köztéri alkotás, amely egy régi, a városért sokat tett polgármesternek (Inczédy, Bencs stb.) állít emléket. Várják a város lakóinak is a javaslát, kit örökítsen meg az alkotás, a végső döntést ez alapján a közgyűlés hozza meg. Az utolsó javaslat arról szólt – nemrég emlékezett meg a város Kégly Szerénáról, az első kisdedóvó alapítójáról –, jó lenne, ha elkészülne egy olyan köztéri alkotás is, amely a gyerkekeknek, a családoknak, az összetartozásnak lesz méltó jelképe.
Idén ünnepi megemlékezésre dr. Dám Lászlót, a Jósa András Múzeum igazgatóját kérték fel, aki etnográfusként nemcsak arról beszélt, hogy az alföldi szlovákság mivel gyarapította a megyét, hanem (nem itt született az igazgató) nyíregyházi élményeit is megosztotta az ünneplőkkel. Zárásként a Városdal hagzott el.
bm
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Index-Kelet
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hétszázhatvankettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu