Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Nyílt napot tartott a Kölcsey-főiskola
Feltöltve: 2010-11-17 08:56
Módosítva: 2010-11-17 08:56
Nagyszámú érdeklődőt vonzott a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola nyílt napja.     A főiskola ez évben is meghirdette középiskolai végzős hallgatók számára a nyílt napot, november 16-ára. A 222-esben, a Díszteremben tartott általános tájékoztatón a felvételizők megtekinthették a Kölcsey Stúdió által készített imázsfilmet, majd Herendiné dr. Kónya Eszter oktatási rektorhelyettes köszöntötte a látogatókat, s beszélt a főiskoláról és a felvételi rendszerről. Őt követte dr. Kmeczkó Szilárd intézetvezető: bemutatta a Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetet, illetve a kommunikáció szakról és a Médiaműhelyekről tartott ismertetőt. Pinczésné dr. Palásthy Ildikó intézet- és tanszékvezető előadásában szó volt a Felnőttképzési Intézetről, a felsőfokú szakképzésekről, illetőleg az alapszakon végezhető tanító szakról. Dr. Goda Éva szakfelelős bemutatta az informatikus könyvtáros szakot, a főiskola Hallgatói Önkormányzatának általános alelnöke Papp Csaba pedig beszélt a főiskolai diákéletről. Az általános tájékoztató után az érdeklődők csoportokba osztva ülhettek be a főiskolai órákra, illetve tekinthették meg a főiskola gyakorló általános iskoláját, médiaműhelyeit és kollégiumát.

A főiskola ez évben is meghirdette középiskolai végzős hallgatók számára a nyílt napot, november 16-ára. A 222-esben, a Díszteremben tartott általános tájékoztatón a felvételizők megtekinthették a Kölcsey Stúdió által készített imázsfilmet, majd Herendiné dr. Kónya Eszter oktatási rektorhelyettes köszöntötte a látogatókat, s beszélt a főiskoláról és a felvételi rendszerről.

Őt követte dr. Kmeczkó Szilárd intézetvezető: bemutatta a Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetet, illetve a kommunikáció szakról és a Médiaműhelyekről tartott ismertetőt. Pinczésné dr. Palásthy Ildikó intézet- és tanszékvezető előadásában szó volt a Felnőttképzési Intézetről, a felsőfokú szakképzésekről, illetőleg az alapszakon végezhető tanító szakról.

Dr. Goda Éva szakfelelős bemutatta az informatikus könyvtáros szakot, a főiskola Hallgatói Önkormányzatának általános alelnöke Papp Csaba pedig beszélt a főiskolai diákéletről.

Az általános tájékoztató után az érdeklődők csoportokba osztva ülhettek be a főiskolai órákra, illetve tekinthették meg a főiskola gyakorló általános iskoláját, médiaműhelyeit és kollégiumát.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázharminckilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu