Válasz Gadus István önkormányzati képviselő, az SZDSZ megyei elnökének március 25-ei közleményére
"Debrecen városának a 2010-es ifjúsági olimpiára, illetve vízilabda EB megrendezésére irányuló pályázatának költségeit nem az Önkormányzat, hanem a Sportcentrum Kht. állta. A Sportcentrum Kht. természetesen saját üzleti tervének megfelelően tevékenykedik ezen pályázatok esetében, Kósa Lajos polgármester pedig az Önkormányzati Törvény, illetve az önkormányzat hatályos belső utasításainak és szabályzatainak megfelelően, törvényes képviseleti jogkörében járt és jár el ezen ügyekben.
Gadus István képviselő úr nyilván tisztában van azzal, hogy – sportnyelven szólva – a sikert nem adják ingyen, illetve azzal is, hogy a sikerekhez sokszor „kudarcokon” át vezet az út. Már amennyire a világversenyek megrendezési jogáért – így például az ifjúsági olimpia esetében többek között Kuala Lumpurral, Moszkvával, Szingapúrral és Torinoval, illetve a vízilabda EB megrendezéséért Zágrábbal – folytatott nemes, ám kiélezett küzdelem eredménye bármikor is annak lenne tekinthető. Debrecen hét év alatt tizenkét világverseny sikeres megrendezésével bizonyította be nemzetközi rátermettségét. A sikerek mögött az elmúlt években, és a jövőben is komoly szakmai munka, rengeteg erőfeszítés – és bizony költségek is álltak és állnak. Ez az előfeltétele annak, hogy a jövő világrendezvényein a sportszerető közönség ismét Debrecennek és Debrecenért tapsolhasson."
|