Balla Irma fiának ügyvédje az alábbiak szerint nyilatkozott a sajtónak:
- Az első percben, amikor megtörtént a súlyos bűncselekmény, és ő kihívta a rendőrséget, ő rögtön látókörbe került, hogy így mondjam, s akkoriban és azóta is végig végig mindig elmondott a tekintetben, hogy mit tud erről az eseményről. Mostani gyanúsítottkénti kihallgatásakor praktikusan megismételte azt, amit a tanú kihallgatásaikor is elmondott. A nyomozóhatóság még néhány kérdést akar feltenni, amelynek jó részére tudott helyesen válaszolni. Egy része azonban a szakértői véleményekre utalt, amely szakvélemény azonban nincs az ismeretünkben. Ezért én azt indítványoztam, hogy akkor szeretnénk ezekre a szakértői véleményben tett esetleges tett ténybeli, érdemi megállapításokra válaszolni kérdés tekintetében, hogy ha megismerjük ezeknek a szakvéleményeknek a tartalmát. Indítványoztam – már korábban – de még nem kaptuk meg, hogy ezt a durván 87 oldalnyi nyomozati anyagot küldjék el nekünk. Ma, a nyomozótisztek velem azt közölték, hogy ezt már postára is adták. De, miután még nem ismerjük sem a gyanúsított, sem én, ezért a szakértői véleményekkel kapcsolatos megfogalmazott kérdésekre ma nem tudtunk választ adni. Azt nyilatkoztuk, hogy fogunk válaszolni, ha megismerjük az abban foglaltakat.
- Mi lett a sorsa azon indítványának, hogy a fiatalembert helyezzék szabadlábra és az ügyet pedig helyezzék át egy másik hatósághoz?
Ezt az indítványt, a Főügyészséghez továbbítottuk, ez még túl friss ahhoz, hogy ilyen gyorsan elbírálhassák. Nem a nyomózóhatóság hatásköre ennek az ügynek az átvizsgálása, de itt is megismételtük a kérelmünket.
A Fiatalember arra hivatkozott, hogy számára rendkívül hátrányos, hogy nem tudja a tanulmányait befejezni, most kezdődne a vizsgaidőszak, s az eddigi négy év tanulmányai sutba kerülnek, ha nem tudja a mostani vizsgáit letenni, mert a következő évben már ilyen szak állítólag a budapesti egyetemen nem indul. Ezzel is indokolta és kérte a szabadlábra helyezését megtoldva azzal, hogy minden bizonyíték rendelkezésére áll már, tehát őt nem tudja ezeket semmilyen szinten befolyásolni. Másrészről megtoldva azzal, hogy mindazt, amit elmondott azt fenntartja és megtoldva azzal, hogy eddig sem rejtőzött el. Eddig sem vonta ki magát az eljárás hatálya alól, s eztán sem kíván ilyet tenni, nem kíván ilyen bűntudattal egy életen át bujdokolni. Tehát kérjük, hogy a szabadlábra helyezéssel összefüggésben döntsenek. Az előzetes letartóztatás kérdéskörében egyébként a Bíróság első fokon állást foglalt, állítólag másod fokon is állást foglalt, amit mi még mindig nem kaptunk meg, úgy látszik, hogy Budapest és Debrecen között nagy a távolság.
Ha jól értem, akkor a fiatalember ma tett vallomást, de nem tett beismerő vallomást?
- Nagyon jól érti, ezt fontos hangsúlyozni, nehogy a nézők félreértsék, vagy a hallgatók, újságolvasók. Vallomást tett és tagadja a bűnösségét, határozottan kijelenti, hogy ártatlan. Semmi köze nincs az édesanyja halálához. Beismerő vallomást tőle ne várjunk! Lehet, hogy kellene keresni más gyanúsítottat, és talán ő fog tudni beismerő vallomást tenni, de ez a fiatalember ilyet nem fog tenni, mert meggyőződésem nekem is és neki is, hogy nincs az édesanyja halálához büntető oldalról semmi köze.
A fiatalembernek a teljes elkövetési időtartamra megdönthetetlen alibije van, amit egy év alatt a nyomozóhatóság körbe járt. A fiatalember az esetleges halálidőszakra vonatkozólag nem tartózkodott az édesanyjával egy lakótérben, barátaival elment szórakozni, egy délután eltávozott és éjszaka hazatért. Következésképpen a védelmezett az elkövetési időszak alatt nem tartózkodott az édesanyjával egy lakótérben, de még egy városban sem. |