Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Magyar-román fejlesztések
Feltöltve: 2009-01-13 12:28
Módosítva: 2009-01-14 10:23
Több mint 100 millió euró uniós támogatás magyar-román infrastrukturális beruházásokra.    
Milyen célokra nyerhetünk támogatást? Hogyan tervezzünk sikeres projekteket? Milyen feltételeknek kell megfelelnünk? Többek között ezekre a kérdésekre igyekeztek válaszolni a hétfőn rendezett információs napon Debrecenben és  Szatmárnémetiben.

A magyar-román határmenti régiók és közösségek társadalmi és gazdasági kapcsolatainak erősítésére, valamint a határon átnyúló együttműködés fejlesztésére 248 millió euró áll rendelkezésre a két ország pályázói számára 2007-2013 között az Európai Területi Együttműködési Program forrásaiból.

Az első pályázati felhívást tavaly októberben hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a román Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium. Akkor több, mint 16 millió euró ERFA támogatás nyílt meg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megye valamint a négy szomszédos határon túli megye szervezetei számára. A 2009. január 30-án lezáruló kiírással elsősorban az előkészítő, valamint az együttműködést, tapasztalatcserét és partnerségek kialakítását célzó tevékenységek támogatása a cél.

2008 decemberében megjelent a második pályázati felhívás is, amely során jóval nagyobb támogatással, konkrét fejlesztések válnak lehetővé. E pályázati felhívás összesített közösségi forrásokból származó finanszírozási kerete közel 105 millió euró. Ennek keretében főként nagyobb léptékű infrastrukturális projektek nyerhetnek támogatást, amennyiben illeszkednek a programban meghatározott prioritási tengelyek, valamint az ezekhez kapcsolódó támogatható tevékenységi területek valamelyikéhez. Elsősorban a közlekedés, a kommunikáció és a környezetvédelem, valamint az üzleti együttműködés, a kutatásfejlesztés és innováció, és az egészségügy terén megvalósuló közös infrastrukturális beruházásokra és fejlesztésekre nyílik lehetőség ezen felhívás keretében. A pályázatok benyújtási határideje 2009. február 16.

A második felhívás a kétlépcsős pályáztatási eljárásrend első fázisa: a pályázóknak ebben a lépésben csupán projektötletük rövid összefoglalóját szükséges benyújtaniuk a program Közös Szakmai Titkárságához. Kizárólag az előzetes kiválasztási eljáráson sikeres projektötleteket benyújtók számára nyílik meg a második fázisban való pályázás lehetősége, amikor a pályázóknak a teljes pályázati csomagot benyújtaniuk. (www.huro-cbc.eu)

Az Európai Területi Együttműködési Programok sajátossága és lényege, hogy a program keretében olyan közös magyar-román partnerségben megvalósuló projektek kaphatnak támogatást, amelyeknek bizonyíthatóan van határon átnyúló hatása. Ezért a projektpartnerek között legalább egy magyarországi és egy romániai partnernek kell lennie a jogosult támogatási területről. A pályázatok sikerességéhez a következő négy feltételből legalább kettőnek teljesülnie kell: közös menedzsment, közös tervezés, közös finanszírozás, közös végrehajtás. A minél szorosabb és átfogóbb együttműködés tehát alapvető elvárás a pályázóktól. Ez a szempont a működési rendszerben is érvényesül: a projektpartnerek maguk közül „Vezető Partnert” választanak, aki kapcsolattartóként jár el a közös szakmai titkárság irányában, és aki felel a projekt végrehajtásáért.

A rendezvény átfogó célja az volt, hogy segítséget nyújtson a második kiírásra pályázni kívánó szervezeteknek a pályázati felhívásban és a kapcsolódó mellékletben bemutatott szakmai, pénzügyi, és adminisztratív feltételek értelmezésében. Emellett sor került a pályázóknál felmerült kérdések megválaszolása is.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázhatvanhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu