Az óvodákban, általános és középiskolákban 265, míg a szociális intézményeknél 52 álláshelyet szüntetett meg a testület.
Halkóné Rudolf Éva alpolgármester a tanácskozáson elmondta: az oktatási intézményeknél együttesen 8,9 százalék arányú a létszámleépítés. Hangsúlyozta: pontosan még nem tudni, hány embert érint majd a tényleges elbocsátás, hiszen üres álláshelyek is vannak, továbbá lesznek, akik nyugállományba vonulhatnak, illetve egyeztetés folyik más intézményekkel az érintett dolgozók átvételéről.
Kovács Ferenc polgármester az ülésen kiemelte: az ellenzéki pártok sem vitatták az intézményrendszer átalakítását, hiszen elkerülhetetlen a lépés a csökkenő gyermeklétszám, illetve az eladósodással terhelt, finanszírozási nehézségekkel küzdő helyi költségvetés miatt. |