Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Kopits: 4 évig maradnak a különadók
Feltöltve: 2010-11-10 10:11
Kopits: a költségvetés apró betűs részében az áll, a különadókat 2014-ben is kivetnék.    

Kopits György szerint négy évig maradnak a különadók. A Költségvetési Tanács elnöke a köztévé reggeli műsorában elmondta, hogy a 2011-es költségvetés apró betűs részében az áll, hogy a brutális különadókat 2014-ben is kivetnék annak ellenére, hogy korábban azt ígérték, legfeljebb 2-3 évig maradnak a rendszerben.

Kopits György a műsorban elmondta: a 2011-es egy óvatos, konzervatív költségvetés, vannak azonban problémák az összhangban.

Mint mondta: a 3 százalékos hiánycél tartása a magán-nyugdíjpénztári bevételek átterelésének köszönhető, ilyen szempontból középtávon nem óvatos a költségvetés, nem felel meg a fenntartahtósági kritériumoknak. Ennek kapcsán évi 530 milliárd forinttal számol, vagyis feltételezi, hogy mindenki átlép az állami rendszerbe. Ráadásul mindeközben csökken az államadósság, a befolyó bevételt pedig mindkét célra nem lehet fordítani – szögezte le a szakember.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> maxfm.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázhatvanhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu