Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Közel 7 milliárd forintos hitelt vesz fel Nyíregyháza
Feltöltve: 2011-02-13 18:24
Módosítva: 2011-02-14 20:07
    

A korábban felvett kölcsönök törlesztése és a csökkenő finanszírozási bevétel miatt további hitelfelvételre kényszerül a nyíregyházi önkormányzat, hogy idei költségvetését egyensúlyban tarthassa – derült ki a helyhatóság közgyűlésének csütörtöki ülésén, amelyen elfogadták az idei büdzsét.

A város 2011-ben 43,4 milliárd forintból gazdálkodhat, s mivel a bevétele várhatóan 35,5 milliárd forint lesz, a költségvetés 6,9 milliárdos hiány-előirányzattal készült el, amit hitelfelvételből rendeznek. Kovács Ferenc polgármester (Fidesz–KDNP) a testületi ülésen elmondta: olyan költségvetési tervet készítettek, amely kezelni tudja a kialakult helyzetet és megteremti a kilábalás jövőbeni lehetőségét.

A közgyűlésen döntöttek a polgármesteri hivatal átszervezéséről is, amely a főosztályok számának ötről háromra való csökkentésével, a középvezetők számának mérséklésével, s 30-nál kevesebb alkalmazott elbocsátásával jár márciustól. Az önkormányzat közszolgáltatást végző cégeit szintén átvilágították, annak értékelése még tart és átalakítás ott is várható.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> maxfm.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázharminchat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu