Nyíltan csak Oláh Lajos szocialista országgyűlési képviselő vállal közösséget a szombaton megalakult Demokratikus Koalícióval Hajdú-Biharban. Az MSZP egyetlen megyei parlamenti képviselőjét ezért lemondásra szólítja fel a párt hajdú-bihari alelnöke, Csige Tamás, míg a volt megyei elnök, Zsiros Zsolt éppen Csige Tamás lemondását várja - írta a dehir.hu.
A mandátum az a szocialista pártra leadott szavazatok alapján az MSZP-t illeti. Lehet más politikai szervezetben folytatni a munkát, de a mandátum értelemszerűen azé a politikai szervezeté, amelytől az eredeztethető – jelentette ki Csige Tamás, az MSZP megyei alelnöke.
Zsiros Zsolt augusztus elején mondott le megyei elnöki posztjáról éppen azért, mert Csige Tamás szerinte nem tartotta be ígéretét, és nem adta vissza megyei közgyűlési mandátumát. Zsiros Zsolt úgy látja: Csige Tamás nem kérhet semmit Oláh Lajostól. |