Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP) parlamenti képviselő nyilatkozata: - Járva a településeket azt tapasztalom, hogy egyre erőteljesebben megjelenik az a szélsőség, amit a Jobbik képvisel. Piacokon, utcákon és gyűléseken egyre több embert tudnak megfertőzni azzal a hazugsággal, ami úgy tűnik, hogy az összes problémája ami van az embereknek van, az egy csettintéssel megoldható és a cigányság kérdésétől a megélhetésig mindenre adnak ígéretet. De ha mögé néz valaki annak a programnak ami a jelszavakban megfogalmazódik, azt tapasztalja, hogy a megoldást nem tudják elmondani. Vagy ahogyan ők azt képzelik, nem a demokrácia útján, hanem erőszakkal, kényszerek alkalmazásával gondolják azt, hogy rendet lehet teremteni. Sajnos tönkreteszik kívül-belül az országot.
Belül feszültséget okozva szembeállítják a településeken élőket, s bizony ebben a felelőssége megvan annak a parlamenti pártnak, amelyet úgy hívnak, hogy Fidesz. Mint ismert, a településeken pontosan a polgári körökből, azon belül is a legradikálisabban gondolkodók közül került ki a Jobbiknak a vezérkara. Az én választókörzetemben Vámospércsen egy asszonygyilkos a Jobbik Vámospércsi Szervezetének az elnöke. S bár lehet, hogy a sajtó megszellőztette, így visszavonták az első sorból, de a helyi piacon továbbra is minden nap ő áll kint a zászló mellett, s próbálja hitegetni az embereket. Hasonló a helyzet a megye 4-es számú választókörzet Jobbik parlamenti jelöltjét tekintve is, hiszen egész fiatalkorában már volt dolga a rendőrséggel. Ha csak az utolsó néhány nap eseményét tekintjük, akkor szinte nincs olyan jobbikos vezér, aki az igazságszolgáltatással valamilyen módon ne került volna összefüggésbe. Ez azt mutatja, hogy valóban olyan emberek kezdenek a közéletben, a politikában megjelenni, amely a politikának a bűn irányába való eltolását is jelenti. Ez ellen közösön kellene fellépni a magyar demokratikusan gondolkodó embereknek. Azt látom, hogy ebben a Fidesz még mindig kétarcú. Persze ők is érzik a veszélyt, hiszen tőlük is vesz el szavazatot a Jobbik, de ennek ellenére azonban nem áll ki harcosan és keményen, és nem próbálja lerántani a leplet. Nem tudom, hogy hova vezet mindez. Attól tartok, hogy ebben az országban akár lehet egy olyan polgárháborús hangulat, amit utána tényleg nagyon nehezen lehet megfékezni. A napokban voltam egy fórumon, ahol roma emberekkel beszélgettem és gyakorlatilag elmondták, hogy a saját településükön - konkrétan Hajdúhadházon - azzal kampányol a Jobbik, hogy nem lesz több lopás, mindenkit börtönbe zárnak és gárdával, csendőrséggel olyan rendet fognak teremteni a településen, hogy itt valóban nyugalom és béke lesz. Tehát egyszerűen szítják a nem cigány embereket a cigány emberek ellen.
Külföldön azt gondolom, hogy az Európai Unióban már Morvai Krisztina megmutatta, hogy milyen szalonképtelen ez a gondolkodásmód. Nagyon tartok tőle, hogy ha ez a szélsőséges szemlélet bekerül a magyar parlamentbe, akkor hazánk megítélése annyira romlik, hogy a gazdaságában, az uniós támogatásokban biztos, hogy megfogjuk érezni. Remélem, hogy a következő néhány hétben lesz annyi ereje a magyar demokratikusan gondolkodó embereknek - pártállástól függetlenül -, hogy megálljt parancsoljon és felhívja a veszélyre a figyelmet. Ebben én magam élen szeretnék járni. Mindenhol felhívom a figyelmet, hogy a jobbik ígérete mögött egy fasiszta, egy kirekesztő és egy antidemokratikus gondolkodásmódnak a meghonosítása zajlik jelenleg Magyarországon. |