A Fórum Debrecen bevásárlóközpont Kelet-Magyarországon az egyik legnagyobb ilyen típusú beruházás. Magában foglal egy kereskedelmi egységet, egy fedett bevásárló utcát, ami három szinten - 31 ezer négyzetméteren - több mint 120 üzletet fog tartalmazni. Az üzletközponthoz egy négyszintes, 800 férőhelyes parkolóház, illetve egy színház is tartozik majd. A Fórum Debrecent november 13-án fogják átadni.
A beruházás igen nagyléptékű, százmillió eurós nagyságrendű. A kereskedelmi központ egy nagy szórakoztató elektronikai üzletnek, egy Spar szupermarketnek és egy Libri könyváruháznak is helyet ad.
A Fórum érdekessége, hogy olyan nyugat-európai márkák és hálózatok fognak jelen lenni, mint például a Saturn, a Zara csoportnak a Bershka, a Stradivarius, a Pull & Bear márkái. Ezen kívül Tommy Hilfiger, Hervis, C&A stb. Tehát azok a nyugat-európai márkák, amik most piacvezetők.
A Fórum Debrecenben természetesen étkezni is lehet, így többek között megnyitja kapuit a Kentucky Fried Chicken, a Coffeeshop Company, vagy éppen.Debrecen első Burger King-je. De a későbbiekben megnyitásra kerül egy étterem, illetve egy kaszinó is.
A Fórum Debrecen nem egy egyszerű bevásárlóközpont, ugyanis magában foglal egy kulturális egységet is. Így közel tizenegyezer négyzetméteren kialakításra kerül egy színházi komplexum, ami tartalmaz egy 350 férőhelyes kamaraszínházat, valamint egy 150 férőhelyes stúdiószínházat is. Bár a színház átadására 2009. második felében kerül sor, már az intézmény szerkezetének elkészülését követően, március 8-án felvezetés képpen egy performansz kerül megrendezésre. Az első előadás Snittke: Élet egy őrült mellett című kortes operája lesz. A produkció a rideg és csupasz falak között kerül megrendezésre, ahol még nem lesznek burkoló lapok, s nem lesz "rendes világítás" sem.
A bevásárlóközpont építése egyébként 1000-1300 főnek adott munkát, míg a nyitás után a komplexum több mint 1000 embernek fog munkahelyet teremteni.
A vásárlókat november 13-i 8 órai átadást követően várja az üzletház. A Fórum az első három napon egészen éjfélig, míg 15-e után az általános nyitva tartás szerint: hétfőtől szombatig 9-től 20 óráig, míg vasárnap 10-től 18 óráig várja vendégeit. |