A MSZP-SZDSZ kormány már 2002-ben célul tűzte ki, hogy tönkreteszik a kis önkormányzatokat. És ez a folyamat azóta is tart – jelentette ki dr. Simon Miklós a mai sajtótájékoztatón. Ezt alátámasztandó elmondta: míg a korábbi években az önkormányzatok a közoktatás területén 80 százalékos feladatellátási támogatást kaptak, ez a szint mára 60 százalékra csökkent. A sorozatos állami elvonások, az energiaár-emelések, az önkormányzatokra erőltetett kötisztivselői létszámleépítések miatt azok felélték tartalékaikat, eladósodtak és az államhatalommal szemben kiszolgáltatottá váltak. A ÖNHIKI (önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatása) jelentett eddig valamennyi esélyt számukra, de a pályázati rendszer elvtelen szigorítása nem egy esetben 10 millió forint elvonást jelent (példaként Nyírgelsét említette) - tette hozzá a honatya. Falurombolás folyik az országban - fogalmazott.
– Magyarország 3200 önkormányzatából 2000 pengeélen tácol, olyan forráshiánnyal küzd, ami a működőképességet kérdőjelezi meg – ezt már Czomba Sándor mondta, egy Állami Számvevőszéki jelentésre hivatkozva. Nem országos méretű a probléma, ott van baj, ahol eddig is sok gond volt, a leghátrányosabb helyzetű térségekben. Az ÖNHIKI "csókos" pénz, gyakorlatilag kegyeket gyakorol az illetékes kormány és a pénzügyminiszter. A jelenlegi ÖNHIKI-s rendszer működtethetetlen, egy világos feltételrendszert kell szabni, és az az önkormányzat, amelyik ennek megfelel, az részesüljön támogatásban. Így felelhet meg annak a célnak az ÖNHIKI, amire kitalálták – véli a képviselő. Szerinte egy időzített bombán ülünk, mert a működési hitelből tengődő önkormányzatoknak már nincs hova hátrálniuk. |