Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Erősebb civilek, átlátható támogatások
Feltöltve: 2008-02-29 12:17
Módosítva: 2008-02-29 13:43
Az APEH kimutatása alapján 2005-óta megduplázódott az adó 1%-okból a társadalmi szervezetek számára felajánlott, de általuk különböző okok miatt fel nem vett összeg nagysága. Éppen ezért az MDF egy Civil Bank létrehozását kezdeményezi, melynek segítségével megerősítenék a civil szervezeteket.    
A részletekről Pettkó Andrást, az MDF országgyűlési képviselőjét kérdeztük:

Mivel kívánják megerősíteni a civil szervezeteket, illetve milyen módon szeretnék átláthatóbbá tenni a támogatás rendszerét?

A Magyar Demokrata Fórum ennek az országgyűlési ciklusnak egyik legnagyobb feladatának az autonóm civil társadalom megerősítését tartja, mint jogilag, mint anyagilag. Ennek a megvalósulásának érdekében nyújtottunk be több törvénymódosítást a magyar országgyűlésbe.

A módosításunknak az első elemeként egy Civil Bankot szeretnénk létrehozni, ami egy úgynevezett civil bank lenne. Számításaink szerint ezt egy 1,5 milliárd forintból lehetne megvalósítani.

A Nemzeti Civil Alapprogram keretében írnának ki pályázatot azoknak a civil egyesületeknek és alapítványok számára, akik már nyertek más, például Európai Uniós pályázaton támogatásokat, viszont nincs elég pénzük ahhoz, hogy a programjaikat eltudják indítani.

A Hajdú-Bihar megyei civil szervezetek esetében elmondható, hogy 2000 óta számuk emelkedik. Míg 2000-ben 3180 szervezet működött a KSH nyilvántartása szerint, addig ez a szám 3599-re emelkedett 2006-ban. Ebből is az látszik, hogy az állampolgárok igyekeznek szervezett keretek között megoldani a közösségi tevékenységeket. Ugyanis a legtöbb szervezet még mindig szabadidő, hobbi és sport tevékenységeket folytat.
 
2007-ben az APEH nyilvántartása szerint 27.426 civil szervezet részesült közel 8,4 milliárd Ft-ban az 1%-okból (összesen 26,1 milliárd Ft-ról rendelkezhettek volna az adófizetők, de csak 14,4 milliárd Ft realizálódott a civilek, az egyházak és kiemelt költségvetési előirányzatok részére). 4.426 ezer adófizető magánszemély 38,1 %-a, azaz 1.688 ezer magánszemély rendelkezett több mint 2,5 millió érvényes nyilatkozatban a személyi jövedelemadója 1, illetőleg 1+1 %-áról.
 
Az MDF több civil szervezettel egyeztetett, és arra a megállapításra jutottak, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani az SZJA 1%-ából származó bevételre, és arra, hogy ezek helyben érvényesülnek.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százhatvanhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu