Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Elsöprő Fidesz-győzelem
Feltöltve: 2010-04-12 08:27
A botrányos első választási fordulót óriási fölénnyel a Fidesz nyerte. A listán 52,76 százalékot kapott, egyéniben pedig 119 helyen már mandátumot nyert, így összesen már 206 hellyel rendelkezik.    

A második helyen az MSZP végzett 19,31 százalékkal, ami 28 helyet, a Jobbik 16,69 százaléka pedig 26 mandátumot jelent. A negyedik parlamentbe jutó párt az LMP lett, 7.43 százalékkal, vagyis egyelőre 5 helyet kap a parlamentben.
A botrány nem kerülte el a választásokat sem. A szikrát a lőporos hordóba az Országos Választási Bizottság döntése vetette, amelynek  értelmében meghosszabbították a kampánycsendet. A hosszabbítás oka az, hogy volt néhány szavazókör, ahol több állampolgár már 19 óra előtt megérkezett, ám a határidőig nem tudta leadni szavazatát, így ezekben a szavazókörökben nem lehetett lezárni hétig a voksolást. A reakciók nem is maradtak el: a külföldi lapvélemények sorozatosan emelték ki a választások sajátosan magyar vonatkozásait. Az OVB végül 23 óra után engedélyezte az eredmények közzétételét.
Az eredmények hallatán Orbán Viktor rövid beszédében élete legnehezebb feladatának nevezte az előtte álló kormányzást. "Soha ennyien dolgoztak, nem imádkoztak, mint ebben a választási kampányban" - mondta a Fidesz elnöke a választási győzelmet követően.
Elismerte a választási vereségét Lendvai Ildikó , az MSZP elnöke, Mesterházy Attila telefonon gratulált Orbán Viktornak. A politikus elmondta: arra kérte Orbán Viktort, hogy használja a nemzet érdekében megszerzett többségét és ne a nemzet megosztására.
A Jobbik ünnepelt: "A nemzeti áttörés napja a mai" – mondta Vona Gábor , a Jobbik elnöke a választás eredményeit értékelve.
Dávid Ibolya , az MDF elnöke vasárnap este beismerte, hogy az MDF súlyos választási vereséget szenvedett és lemondott az MDF elnöki posztjáról.
Az LMP kampányrendezvényén először el sem merték hinni az eredményeket. "A csoda bekövetkezett, az LMP történelmet írt" - mondta Schiffer András, a párt listájának vezetője. A hazaszeretetből, önfeláldozásból a semmiből létrehoztunk egy pártot és először a magyar történelemben egy ökopárt is lesz a parlamentben" - mondta a politikus. 

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> MÁV közlemény
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszáznegyvenöt 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu