Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Elfogadták a költségvetést
Feltöltve: 2011-09-26 08:03
Több mint másfél órás vita után elfogadta az első féléves költségvetési beszámolót a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés - adta hírül a dehir. Az ellenzéki frakciók szerint bizonytalan és pontatlan volt az előterjesztés.    

A megyei önkormányzat bevétele az első hat hónapban 3 milliárd 462 millió forint volt, míg a kiadása 3 milliárd 685 millió. A bevétel az éves előirányzathoz képest 40,1 százalékban, a kiadás pedig 42,7 százalékban teljesült. Az MSZP frakcióvezetője, Csige Tamás azt mondta, hogy a kiadás és a bevételi oldal között meglévő néhány tizedszázaléknyi eltérés százmilliókban mérhető.

A Jobbik frakció is kritizálta a költségvetési beszámolót. Pálfi Zoltán frakcióvezető szerint a bevételek túltervezése miatt bizonytalanná vált. Szerinte azok a területek, amik tervezhetők lettek volna – az illetménybevétel, az ÁFA bevétel, valamint az önkormányzat tőkebevételei – jelentősen, több százmillió forinttal alulteljesültek.

Bodó Sándor, a közgyűlés elnöke szerint a munkabérek átutalása naprakészen működik, nincsenek lejárt határidejű kifizetetlen számlák, vagyis ahhoz képest, hogy milyenek a gazdasági körülmények, a megyei önkormányzat stabilan áll a lábán.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> dehir.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százhetvenkilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu