Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Életmentő eszköz a Sportcentrumnak
Feltöltve: 2008-05-04 19:55
Szolnok önkormányzata a Méter 96 Kft-vel közösen egy modern defibrillátort vásárolt a Sportcentrum Kht-nak. Az eszközt a vízisport-telepen adta át Szalay Ferenc polgármester és a cég képviselője át Rózsa József igazgatónak.    
- A nagy tömegrendezvényeken sajnos előfordulhatnak olyan nem várt betegségek, mint egy váratlan szívmegállás, infarktus – mondta a polgármester. - Európa nyugati felében már elterjedt, hogy a sok embert megmozgató rendezvényeket szervező intézményeknél található egy speciális újraélesztő eszköz, egy defibrillátor, mellyel a veszélyes helyzetben segíteni lehet a bajba jutottakon.

A most átadott értékes, mintegy egymillió forintot érő eszköz félautomata, a gép hangutasításokkal irányítja a használóját.

Érdekesség, hogy a városi sportcsarnokban már van egy hasonló defibrillátor, ami Magyarországon párját ritkító.

Szalay Ferenc polgármester hozzátette: a Szívügyünk Alapítvány még ebben az évben a város több forgalmas pontján elhelyez ilyen készüléket, melynek köszönhetően egyedülállóan biztonságos várossá válhat egészségügyi szempontból Szolnok.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON - Szolnok.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: négyszázkilencvenhét 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu