Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Egy hét alatt egymilliós bírság a fogyasztóvédőktől
Feltöltve: 2008-03-25 11:11
Bár a húsvét elmúlt, a fogyasztóvédő szakemberek továbbra is ellenőrzinek Szolnok megye boltjaiban, piacain, kereskedelmi egységeiben.    
Az ünnep előtt már számos vizsgálatot végeztek, kirívó hiányosságot nem találtak, kisebb hibákra azonban fényt derült. A múlt heti adatok szerint a megyében mintegy húsz ellenőrzést végeztek a megyei szakemberek.

— Tizenöt esetben kellett munkatársainknak bírságot kiszabniuk — tájékoztatták lapunkat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szolnoki kirendeltségén. Mint megtudtuk, ezek többségében — tizenhárom esetben — fogyaztóvédelmi bírságok voltak, emellett kettőször állapítottak meg minőségvédelmi bírságot. Eszerint megállapítható, hogy elsősorban a termékek jelölésével, azok árának kiírásával, pontos feltüntetésével vannak gondok.

Lejárt minőségmegőrzési idejű temékek forgalmazása nem jellemző Szolnok megyében, ebben az időszakban mindössze egyszer találtak ilyen árut az ellenőrök. Állandó probléma azonban most is, mint mindig, hogy sokszor a csomagolóanyagot is hozzámérik a termékhez (pl. felvágottaknál), azzal együtt árazzák be. A kiszabott bírság összege egyébként a 12. héten közel egymillió forint.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Szoljon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszázhatvankilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu