A piacra járók is elkeseredve tapasztalják, hogy május vége felé sem csökken semminek az ára. Pedig a kínálat elég nagy, de ahogy a kereskedők is mondják: egy gömb fagyinál lejjebb semmiképpen sem szeretnék értékesíteni a portékáikat.

Az egyre inkább bővülő kínálat hatására sem igazán csökkentik az árusok és a termelők áraikat a nyíregyházi piacon. Nagyon sokan panaszkodnak ugyanis egyéb áremelkedésekre, mint például az üzemanyagéra stb. Ezért inkább többségük szinte naponta kihordja a portékáit, gondosan locsolgatva, hátha úgyis elmegy. Persze ilyenkor nem nézik a benzin árának növekedését. Sőt meggyőződésük és tapasztalataik szerint mindenképpen elkel az áru, csak ki kell várni.
– Miért nem engednek az áraikból? – kérdezem egy őstermelőtől.
– Tudja, kedves, ma már minden drága, sőt egyre drágább, már az is, hogy beutazzunk ide Orosról. Egy gömb fagyi alatt pedig például az új sárgarépát nem szeretnénk adni. Ennek ellenére úgyis elviszik, nagyobb piaci napokon, pénteken, szombaton pedig viszik, mint a cukrot. Nem könnyű ezt megtermelni, mindennek felment az ára manapság. Bár már így is csökkentek az árak például a karfiolé, ami most 400 forint, vagy a káposztáé, ami 250 forint lett. De a paradicsom, paprika ára, ami még fóliás, nem igazán mozdul.
– S önök miért nem adnak számlát, ha már az árakból úgysem engednek? – kérdezem.
Ekkor az eladó hölgy szinte felvörösödött, s elkezdte magyarázni, hogy ők bizony szoktak adni, de nem mindig van rá idejük. Mert nem könnyű a zöldségek között írogatni, ehhez külön emberre lenne szükségük.
– De azért a szabályt be kellene tartani, nem? – faggattam tovább.
– Nézze, kedves, itt csak akkor ad valaki számlát, ha kiszimatolják az ellenőrzéseket. Na, viszlát!
S a következő sorban álló másik árussal kezdett társalogni.

A sorok között tovább vásárolgatok, és szinte senki sem írogat nekem. Sőt, addig megyek, amíg az egyik pénztárgéppel felszerelt árus hölgytől igenis kapok számlát. Elmondása alapján ő mindig betartja a törvényeket, mert nem lehet tudni, hogy mikor jön az ellenőrzés, s már emiatt korábban megbüntették. – Nem hiányzik nekem még egy pénzbírság, bár való igaz, hogy ha végignézünk a sorokon, szinte senki nem ad számlát. Én mégis félek és betartom, a többiek nem érdekelnek.
A hölgy olyan volt a zöldségpiacon, mint a fehér holló. De tovább haladva egy alkudozó hölgyre lettem figyelmes.
– Ön mindig szokott alkudni? – kérdezem tőle.
– Hogyne, hiszen a piacon vagyunk. Sajnos a fiatalok már kifizetnek mindent rögtön, de az én nyugdíjam kevés, és hátha nyerek pár forintot ezzel is. Bár az a tapasztalatom, hogy csak az idős emberek engednek, és azok, akik tényleg gyorsan haza akarnak menni és nem másnap kihozni. A zöldségesek kivárnak, és hétvégén mindent eladnak, vagy ha mégsem, akkor a régi áruikat külön pakolva olcsóbban adják.
– Mi a tapasztalata, ön szokott számlát kapni?
– Á, nagyon ritkán. Tudom, hogy nehéz nekik még az írogatással is foglalkozni, de ha már nem adnak, akkor olcsóbb lenne a portéka. A lányom Pesten lakik, és mindig mondja, hogy ott minden sokkal olcsóbb. Hát kérdezem én, hogy a szabolcsi ember könnyebben meg tudja fizetni, mint egy pesti? Ez nagyon nevetséges. Bízom benne, hogy ahogy jön a nyár, valamivel azért olcsóbb lesz minden, mert 1250 forintos epret nem tudok megvenni a kisunokámnak.
Sokszor az a helyzet is fennáll, hogy a kínálat nagyobb a piacon, mint kereslet, de ez fordítva is előfordul, különösen a téli időszakban. Mindenesetre lassan itt a nyár, és csak remélhetjük, hogy valamennyire csökkentik az árakat. Mert bár szeretünk frissebbet vásárolni, a szupermarketek árai mégis kecsegtetőbbek a pénztárcánknak.

Fotó: Fülöp Imre