Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Drága lesz a tojás
Feltöltve: 2011-03-30 17:34
Jelentősen drágulhat a tojás a termelők szerint, még húsvét előtt. Azt mondják, a tojás jelenlegi felvásárlási ára még a termelési költséget sem fedezi. Egy év alatt ugyanis a duplájára nőtt a takarmány ára, ezért emelnének. Pedig a tojás az elmúlt egy évben már így is 20 százalékkal drágult, és legalább 20 százalékkal emelkedhet a csokoládé ára is még az ünnepek előtt.    

Húsvét előtt tojásból a szokásos mennyiség ötszöröse fogy. A debreceni piacon vásárlók azt mondják, elsősorban az ár alapján válogatnak, a minőség másodlagos.

Míg a vevők a tojás árát sokallják, addig a termelők a magas önköltségre panaszkodnak; egy év alatt a duplájára nőtt a takarmány ára. Tóth Lászlónak például 5 ezer tyúkja van. A böszörményi őstermelő azt mondja, az ágazatban dolgozók többsége veszteséges, egy tojás önköltsége ugyanis körülbelül 20 forint. Ennél nem kapnak többet, inkább kevesebbet a kereskedőktől. Ezért kényszerülnek áremelésre a termelők.


A magas önköltség miatt Magyarországon egyre kevesebben foglalkoznak tojástermeléssel, ráadásul egy új uniós szabály tovább drágítja a termelést; jövőre ugyanis nagyobb ketrecekben kell tartani a tyúkokat.


Nemcsak az igazi tojás, a csokitojás ára is nőhet, még húsvét előtt, elsősorban a kakaó világpiaci árának emelkedése miatt. Az általunk felkeresett üzletben volt olyan csokitojás, amely már most 210 forintba kerül, de ugyanitt 39 forintért is lehetett húsvéti tojást venni, de abban alig van kakaó. A hasonló termékek jelenléte miatt az áruházláncok akár akciózni is tudnak.


Lapinformációk szerint átlagosan 21 százalékkal emelkedhet a csokoládé ára a következő napokban. Ez az adat természetesen a magasabb kakaótartalmú termékekre vonatkozik.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> dehir.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszázharminchat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu