Tájékoztatása szerint a több mint 30 ezer távfűtött lakás 15 százalékában, 4500 lakásban már vasárnap melegek voltak a radiátorok. A fűtés bekapcsolására folyamatosan érkeznek az igények, ezért a fűtött lakások száma is növekszik, és bár a szolgáltatónak 48 órája van egy-egy igénybejelentés után a fűtés megkezdésére, a bejelentéstől számított néhány órán belül többnyire melegek a radiátorok - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy intézmények eddig nem kérték a távfűtés beindítását, de felkészültek arra, hogy hétfőtől a nagyobb számú közületi igényeket is mielőbb kielégítsék. |