Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Civil együttműködés az európai vidék felzárkózásáért
Feltöltve: 2008-05-13 19:07
Szolnok - Nemzetközi fórumot rendeznek Civil együttműködés az európai vidék felzárkózásáért címmel május 14-én délelőtt 10 órakor Szolnokon, a Verseghy Ferenc Megyei könyvtár Verseghy termében.    
A fórum vendége Nagy Brittaniából érkezik, név szerint Philip Turner, az Európai Falvak és Kisvárosok Tanácsának -ECOVAST- elnöke képviseletében.      
         
A  rendezvényen többek között szó esik majd a „Kisvárosok, hátországuk és vidékük”-  Falvak, kisvárosok partnersége az európai vidék  fejlődéséről, illetve kitérnek majd a 2004 évben Oxford-ban megrendezett Európai Vidékfejlesztő Egyetem tapasztalataira is.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kilencszázhetvennyolc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu