Varga Zoltán és Zsiros Zsolt MSZP-s önkormányzati képviselők szerint azzal sértette meg a polgármester a párt debreceni szervezetének jó hírét, amikor azt mondta: az MSZP utasítani akarta a közgyűlést arra, hogy hívja vissza a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezetésébe delegált szocialista tagokat. A képviselők szerint ilyen nem hangzott el a zárt ülésen, és ezt Kósa Lajos is tudta. A politikusok azt mondták: egy esetben állnak el a pertől, ha Kósa Lajos nyilvánosan bocsánatot kér az MSZP-től.
Kósa Lajos közleményben reagált az elhangzottakra. A polgármester Bazsa Györgynek, az MSZP frakcióvezetőjének határozati javaslatát idézte szó szerint. Ennek értelében a párt városi elnöksége határozott arról, hogy a közgyűlés hívja vissza az érintett delegáltakat a Vagyonkezelő vezető testületeiből. Kósa Lajos polgármester közleményében hozzáfűzte: mivel a tagoknak 2010 januárjáig szól a mandátuma, és eddigi munkájukra semmilyen kifogás nem érkezett, nincs ok arra, hogy a közgyűlés így döntsön.
|