Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útfejlesztésekről szólva elmondta: 2013 végéig mintegy 170 kilométernyi útszakasz fog megújulni.
A hosszabb távú fejlesztési program négy ciklust tartalmaz: ennek első körében elkészül a Vásárosnaményt délkeletről tehermentesítő útszakasz. A munkaütemezés szerint 2020-ra készül el többek között az M49-es autóút Vaja-Kocsord kelet-Győrtelek nyugati elkerülő szakasza, valamint a 38-as főút Nyíregyháza nyugati elkerülőjének első üteme az M3-as és a felsősimai bekötőút között.
A harmadik ciklusban Nyíregyháza és Debrecen között kétszer két sávos autóutat alakítanának ki, majd a negyedik, 2027-ig tartó fázisban fejeződne be az országhatárt időközben elérő kétszer egy sávos M49-es és M3-as autóút építése. |