Dr. Bákonyi László, frakcióvezető helyettes, valamint Dr. Zsíros Zsolt, önkormányzati képviselő kedd délután sajtótájékoztatót tartott a debreceni Skála Áruház előtt.

A két szocialista képviselő szerint a pályázati anyagok benyújtása után (és még a döntés előtt) az Alexexandra Könyváruházakat működtető Pécsi Direkt Kft-t felhívta valaki, hogy a másik pályázó jobb ajánlati szintjére emelje ajánlatát, melynek révén sikeres pályázatot tud beadni.
- Álláspontunk szerint ez a pályáztatás rendjét súlyosan sérti, hiszen ez semmiképpen nem nevezhető tiszta versenynek, vagy szabad pályáztatásnak. Az ilyen mutyizós jellegű gyakorlat súlyosan rombolja a város jó hírnevét. - mondta szerkesztőségünknek Bákonyi László.
A fent leírtak mellett a szocialisták szerint nem ér véget az etikátlanság.
Mint azt Zsíros Zsolt képviselő elmondta, az ingatlan régi bérlőit még nem tudta befogadni az Igazgatóság egyik tagjának (Kotorsmann Zoltánnak) érdekeltségébe tartozó felújítás alatt lévő Únió Áruház. Ezért az Igazgatóság – közte Kotorsmann Zoltánt is – új döntést hozott, melyben a határidőket módosították.

Az MSZP szerint, a Cívis Ház Zrt. a döntés miatt nem jutott bevételhez, melynek révén sérült a debreceniek érdeke. Zsíros Zsolt szerint ezekkel a döntésekkel alakulhatott ki az a helyzet, hogy az Igazgatóság tagjának érdekébe tartozó ingatlanba egy jól fizető és sokkal több bérleti díjat fizető bérlő kerül, míg a városi tulajdonban lévő ingatlan új bérlője ennél sokkal kevesebb bérleti díjat fizet.
A keddi MSZP-s sajtótájékoztatón elhangzottakra Nyíri László, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója közleményben válaszolt:
"A Debrecen, Piac u. 34-36 sz. alatti - jelenleg SKÁLA Áruházként működő - helyiségcsoport vonatkozásában a Cívis Ház Zrt. 2007. év végén kötött - a Pécsi Direkt Kft.-vel - bérleti szerződést.
Ezt követően a sajtót tájékoztattuk, hogy a volt SKÁLA Áruház - kívül-belül megújult külsővel - a jövőben az Alexandra Könyvesbolt - hálózat tagjaként - könyváruház, vinotéka, internet kávézó funkcióval működik tovább.
Már ezen a sajtótájékoztatón is külön hangsúlyoztuk, hogy a nyílt pályázaton meghirdetett határidőig négy pályázat érkezett be, melyek közül a bérbeadó, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Igazgatósága döntésével egyhangúan a Pécsi Direkt Kft. pályázatát tartotta a legjobbnak. Szó sem volt a város jó hírnevét romboló „mutyizásról”, az ezzel kapcsolatos gyanúsítgatásokat a leghatározottabb mértékben visszautasítjuk.
A SKÁLA Áruházat működtető korábbi bérlőnk kezdeményezésére - az új bérlő egyetértésével - olyan megállapodást kötöttünk, melynek értelmében az érintett helyiségcsoport 2008. június 15-ig kerül birtokbaadásra. Ez után történhet meg a Könyváruház kialakítása. A háromoldalú, közös megegyezéssel született szerződésmódosítás lehetővé teszi a népszerű SKÁLA Áruház új helyen történő folyamatos működését, miáltal a közel ötven alkalmazott foglalkoztatása sem szűnik meg.
A SKÁLA Debrecen Kft. a részünkre történő birtokbaadásig a bérleti díjnak megfelelő használati díjat fizet. A Cívis Ház Zrt.-t az átalakítás csúszása miatt tehát kár nem éri, következésképpen a városérdek sem sérült, a módosításokra a felek megállapodása alapján került sor."