Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A Túr megóvásáért
Feltöltve: 2008-05-19 16:51
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Nagy fába vágták a fejszéjüket az ország keleti csücskében: az „Első összefogás az Öreg-Túrért” civil szerveződés célul tűzte ki a szatmári folyó megtisztítását, csónakázásra, fürdőzésre, horgászásra alkalmassá tételét.    
Több mint negyven vállalkozó, civil csoportosulás is részt vállalt a munkákból.
A civil szervezet tagjai a maguk lehetőségeinek, erejének felhasználásával igyekeztek tenni a Túr folyó élővilágáért, megőrizni érintetlenségét az idelátogatóknak és a helyben lakóknak egyaránt.
Az Öreg-Túr a térség egyik vonzó turisztikai célpontjaként több lehetőséget is kínál az ide látogatóknak és a környéken falusi vendéglátással foglalkozóknak.
Ezen a kedves, nyugodt folyón több tíz kilométeres távon is lehetőség nyílna a vízitúrázásra, csónakázásra, ökoturizmusra. Azonban az évek során a bedőlt fáktól a folyó eliszaposodott, a közlekedés majdnem lehetetlenné vált.

Május harmadik hétvégéjén Túristvándiban, a Túr-Party Vendégház kempingjében fogadták a szervezők az ország különböző részéből, illetve a térségből a folyó megtisztítására érkezőket. Itt a 40 férőhelyen túl sátorverésre, a járművek elhelyezésére is mód nyílott, hiszen közel százötvenen érkeztek a nagy munkára. A házigazdák a résztvevők ellátásáról is gondoskodtak: Nagy Lászlóné és segítői már péntek délutántól sütöttek-főztek; kemencében és bográcsban készült ételekkel kínálták a Túr takarítására önként jelentkezőket. A munkát szabadidejükben vállalók ellátásához az alapanyagot (zöldséget, lisztet, húst, innivalókat) a kistérség és a megye vállalkozói, valamint magánszemélyek biztosították.

Mint a főszervező, Nagy László elmondta, szombat reggel 8 órakor 6 különböző irányba indultak el a Túr megtisztításáért tevékenykedők. A magyarországi folyószakasz leghosszabb részét, mintegy 36 kilométert mentesítettek (Sonkádtól Nagyarig) a vízitúrázást akadályozó torlaszoktól, bedőlt fatörzsektől (és nem mellékesen) a tájképet rontó hulladéktól, eldobált szeméttől.
Tevékenységüket a helyi vállalkozók munkagépekkel is segítették.
Mivel a munkák a vízügyi szakemberek, tűzoltók, hivatásos környezetvédők, határőrök „hozzáértését”, szakmai felkészültségét és irányítását is igényelték, sokszínű társaság dolgozott a közös cél megvalósításáért: legyen ez a kis szatmári folyó tiszta, túrázásra csábító! Teherautóra gyűjtötték össze a folyóból kiszedett szemetet, hulladékot, amit a beregdaróci lerakóba szállítottak.
A Túr tavaszi nagytakarításának gyorsmérlege: sohasem tapasztalt összefogás, több mint ötszáz zsák összeszedett hulladék; tiszta, vízitúrázásra csábító folyó és folyópart, jövőbe vetett bizakodás.
Csak remélni lehet, hogy ez a pozitív példa máshol is követőkre talál.
Molnár Károly
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Index-Kelet
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatvanhárom 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu