Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A Duna Televízió csapata nyerte a Riporterek Európai Kupáját
Feltöltve: 2008-05-01 18:02
A Duna Televízió stábja - Csomos István operatőr és Gellért Alpár szerkesztő-riporter - nyerte a legjobb riporternek járó aranymikrofont a Nyíregyházán megrendezett Riporterek Európai Kupája elnevezésű nemzetközi szakmai megmérettetésen.    
Négy napig forgott a kamera a szabolcsi megyeszékhelyen. Csütörtökön sorsolás útján derült ki, hogy a 19 országból összegyűlt 35 televízió stábnak milyen témakörben kell elkészítenie a térségről szóló versenyfilmet. 

A szintén televíziós szakemberekből álló nemzetközi zsűri elé kétnapi forgatás és háromórás vágás után összesen 30 alkotás került. A verseny fődíját, és ezzel együtt a legjobb riporternek járó mikrofon-díjat a Duna Televízió munkatársai nyerték, a Nyíregyházi Főiskolán zajló pilótaképzésről szóló filmjükkel. A második helyen a kínai CCTV stábja végzett, míg a harmadik díjat a Magyar Televízió debreceni forgatócsoportja vihette haza. A zsűri emellett hét különdíjjal jutalmazta a legjobb alkotókat. A Duna Televízió különdíját a bolgár közszolgálati televízió stábja által készített kisfilm nyerte el.
Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON - kulturport.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hétszáznyolcvannyolc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu