Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

A Borsod megyei az Év kórháza
Feltöltve: 2009-01-21 00:37
Módosítva: 2009-01-21 00:42
Négy évvel ezelőtt indult útjára az Év Kórháza internetes szavazás.    

Miskolcot szeretik a legjobban a betegek – ugyanis a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház nyerte el az idén az Év kórháza szavazást.

A  választók most először egyetlen kategóriában sem osztottak ki jó, vagyis négyes osztályzatot.

A Házipatika honlapján indított szavazáson hazánk valamennyi államilag finanszírozott kórháza és klinikája részt vett.

Bár az első év százezret meghaladó szavazatszámát most nem sikerült elérni, különösen sok voks érkezett a múlt évben. Egészen pontosan 91.003 látogató gondolta úgy, hogy véleményt nyilvánít egy vagy több egészségügyi intézményről.

Ebben az évben az Év kórháza címhez a múlt évinél hajszálnyival ugyan, de alacsonyabb átlag is elegendő volt, hiszen a most nyertes vidéki intézmény 3,890 ponttal végzett az élen (2007-ben ehhez még 3,965 pontra volt szükség)

A 2008-as "Az év kórháza" szavazás összesített eredménye:        

1. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
2. SE ÁOK Kardiológiai Központ   
3. Zirc Városi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet   
5. PTE ÁOK OEC Traumatológiai Központ Baleset - és Kézsebészeti Klinika
...
14. Területi Kórház, Mátészalka
25. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház
33. DEOEC Onkológiai Tanszék
39. Felső-Szabolcsi Kórház
49. DEOEC Belgyógyászati Intézet III. sz. Belgyógyászati Klinika
75. DEOEC Urológiai Klinika
77. Szent Erzsébet Kórház Jászberény
85. DEOEC Szülészeti- és Nőgyászati Klinika
89. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza
...

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: kétszázhetvenhárom 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu