|
|
| |
| Öt kilométer hosszan, a Móricz Zsigmond úttól a 4-es főútig tartó szakaszon korszerűsítik a Pallagi utat. A terveket egy debreceni cég készítheti el, nettó 10 millió forintért - írta a dehir.hu. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Egyszeri, 6 százalékos kiegészítést kapnak novemberi ellátásuk folyósításával egy időben a nyugdíjellátásban és baleseti járadékban részesülők - derül ki a kormány Magyar Közlönyben megjelent rendeletéből. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Új református templom épül Debrecenben a Lencztelepen; a templom alapkövét a napokban helyezte el Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök és Kósa Lajos, a város polgármestere. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A legutóbbi sebesség-ellenőrző akcióban igazoltatott gyorshajtók egyharmada külföldi állampolgár volt a 4-es számú főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán - közölte a helyi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Debrecen Plázánál 16 óra magasságában kisiklott egy villamos. A műszaki mentés folyamatban van, a villamosok csak a Honvéd utca - Egyetem - Honvéd utca útvonalon közlekednek. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Debrecen - A Méliusz Központ nagy sikerű Megyejárás című programja újra indul! |
| |
|
| |
|
|
| |
| Megszakították 46-an a munkát szerdán a debreceni Tudásparkban. Nem pihenni
mentek az alkalmazottak, hanem véradásra jelentkeztek, hogy ezúton segítsék
a biztonságos vérellátást. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr- főkapitányság Bűnügyi osztálya vasárnap őrizetbe vette azt a 21 éves ibrányi lányt, aki még a múlt héten jelentkezett kórházi betegellátásra majd a vizsgálatok során kiderült, hogy a lány szült, azonban a kórházban a csecsemőről nem tudtak. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A nyíregyházi balesetben ketten súlyosan megsérültek. Valószínűleg a nap vakította el a sofőrt. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közoktatási intézményeiben megvalósult Intelligens iskolák a jövő nemzedékéért című projekt zárórendezvényét tartották pénteken Nyíregyházán. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Hat egyetem, köztük a Debreceni Egyetem vezetője közös nyilatkozatban kért egyeztetést a felsőoktatási törvény koncepciójáról. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Több százan látogattak el hétvégén a debreceni Modembe, ahol a hely öt éves születésnapja alkalmából a helyiek kedvezményesen válthattak jegyet. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Sikerült megdönteni a 24 órás csoportos palacsintasütés rekordját Földesen: szombat estére 12943 darab palacsinta került ki a részvevők keze alól a nem hivatalos végeredmény szerint - tudta meg a haon. Korábban győri egyetemisták tartották a rekordot 9600 darabbal. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Szakközépiskolai képzés indul, és lányok is járhatnak a következő tanévtől a Szent József Gimnáziumba. Az intézményben a változások ellenére továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek majd a diákok lelki nevelésére – írta a dehir.hu. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az elkövetkező két évben csaknem 900 millió forinttal segítheti pályázati forrásból a tehetséggondozó műhelyek munkáját a Debreceni Egyetem (DE) - jelentette be Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Több mint másfél órás vita után elfogadta az első féléves költségvetési beszámolót a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés - adta hírül a dehir. Az ellenzéki frakciók szerint bizonytalan és pontatlan volt az előterjesztés. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2011. szeptember 6-án megtartotta tisztújító közgyűlését, melynek keretében sor került az egyesület elnökségi és felügyelő bizottsági tagjainak megválasztására. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A ContiTech vizsgálja egy új kaucsukkeverék-gyártó üzem építésének lehetőségét Nyíregyházán. A Phoenix Légrugó Technológia Kft. már üzemeltet egy gyárat, ahol 230 fővel gyártanak légrugórendszereket. |
| |
|
| |
|
|
| |
| 2011. szeptember 21-én 18.45-től új műsorral jelentkezik a debreceni székhelyű, 11 településen fogható Alföld Televízió. |
| |
|
| |
|
|
| |
| 2011. szeptember 22-én az Európai Autómentes Napon ismét kezdetét veszi a Bringázz a munkába! - országos kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésben, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal együttműködve. |
| |
|
| |
- 328 Oldal - [ 6 ] |
| |
|